Aranyvasárnap a hazai hírközlésben: a Vivendi az első bejelentő

Kovács Attila, 2001. december 24. 07:02
2001. december 23-án 0 órakor jogilag megnyílt a magyar hírközlési piac a telefonszolgáltatás területén a versenyre – jelentette be az aranyvasárnapi sajtótájékoztatón Frischmann Gábor, a főfelügyelet jogutódjaként hivatalosan ezen a napon megalakult és munkáját megkezdő Hírközlési Felügyelet (HíF) elnöke.

A HíF Hírközlési Területi Hivatalának Budapest Irodája 10.00 és 12.00 óra között aranyvasárnapi különleges nyitva tartással kívánta lehetővé tenni, hogy a szolgáltatási bejelentések beadásával késedelem nélkül – legkorábban 2002. január 22-én – elindulhasson a verseny most már a teljes távközlési piacon. Az első órában, 11 óráig hét szolgáltató élt jogával és adta be szolgálatásbejelentését, ám közülük is a Vivendi már 0 órakor megjelent az illetékes iroda épülete előtt, így ő lett az első, aki bejelenthette új szolgáltatását.

Az első hét fecske: a Vivendi, a PanTel, a Kábelnet, a Matáv, az eTel, a MatávCom és a Global, a regisztrációs idő 30 nap, vagyis január 22 után indulhat a verseny.

A HíF elnöke szerint január 22 után szinte biztos, hogy a belföldi és nemzetközi távhívásokra vonatkozik a legtöbb újonnan bejelentett szolgáltatás. Így ezeken a területeken eléggé gyorsan várható, hogy verseny alakul ki az eddigi és az új szolgáltató(k) között, kedvezőbb szolgáltatási csomagok fognak megjelenni a fogyasztók számára, és azok, akik intenzív belföldi és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, néhány hónapon belül érzékelhetik majd számláikon a verseny előnyeit - mondta Frischmann Gábor, hozzátéve: éves távlatban pedig a felügyelet mindenképpen két számjegyű árcsökkenést vár a belföldi és nemzetközi távhívó szolgáltatások terén. A jogszabályok szerint a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjnek január elsején kell kihirdetnie a jövő évi árakat szabályozó tarifarendeletet.

A piacnyitással kapcsolatban gyakorlati tudnivalókat is meg kell tanulnunk, például nem csak ország-hívószám lesz, hanem egy 15-tel kezdődő négyjegyű szolgáltató-hívószám is, és ezt előre tárcsázva azt is megtehetjük, hogy mondjuk Ausztráliát az egyik, Németországot pedig a másik szolgáltatón keresztül érjük el, ha a tarifa szerint ez az egyiknél, az a másiknál olcsóbb.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32