Az emelkedő DRAM árak sem tudták fellendíteni a chipipart

Tóth Kristóf, 2002. április 2. 05:34
A félvezetők februári eladásai annak ellenére sem mutatnak növekedést, hogy a DRAM memóriachipek kereslete, illetve ára az év első két hónapjában jelentősen növekedett.
A chipipar februári összbevétele 10 milliárd dollár volt, amely nagyjából megegyezik a januári eredménnyel. Az ipar annak ellenére sem tudott bevételnövekedést elérni, hogy a DRAM memóriachipek eladásai a hónapban 24 százalékkal növekedtek az emelkedő árak, illetve az élénkülő kereslet következtében, közölte a Semiconductor Industry Association (SIA - Félvezetőipari Szövetség).

A piaci kondíciók továbbra is gyengébbek, mint egy évvel ezelőtt. A februári eredmények például 35 százalékkal maradtak el a tavaly januári 15,5 milliárd dolláros ipari összbevételtől, közölte a szövetség. "A félvezetőipar változatlan, illetve elhanyagolható ütemben növekvő összbevétele egyhangban van várakozásainkkal" - mondta George Scalise, a SIA elnöke egy nyilatkozata során. "Előjelzéseink szerint a most kezdődő második negyedév valamivel jobb eredményeket fog hozni, a második félévben pedig némileg felgyorsulhat a növekedés" - tette hozzá Scalise.

A félvezető-, illetve chipipart elsősorban a globális gazdaság gyengélkedése sújtotta, amely a számítógépek, mobiltelefonok, és egyéb elektronikai eszközök iránt mutatkozó kereslet visszaesésében mutatkozott meg. Az elemzők többsége szerint azonban az ipar már túljutott a mélyponton, és a jövőben mérsékelt növekedés várható. Ezt támasztja alá többek között a DRAM chipek iránti kereslet fokozódása is.

Az amerikai és ázsiai chipipar, amely együttesen a globális piac mintegy 60 százalékát képviseli, 2, illetve 0,3 százalékos növekedést regisztrált februárban. Az európai és japán piac ezzel egyidőben valamivel több, mint 1 százalékot esett vissza.

Kulcsszavak: trend memória

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30