Index.hu - célegyenesben a befektetői tárgyalások

MTI Sajtóadatbank, 2002. április 17. 07:08
Célegyenesbe jutottak a Webigen Rt.-vel az Index.hu Rt. befektetői tárgyalásai; várhatóan május elején bejelenthetik a szerződés aláírását - tudta meg Kőrösi Ákostól, az Index.hu Rt. alapító elnökétől kedden az MTI. Mint a cég illetékese elmondta: a Webigen új részvények kibocsátása révén válhat az Index.hu kisebbségi tulajdonosává.
Kőrösi Ákos elzárkózott annak közlésétől, mekkora rész, és milyen áron kerülhet az új befektető kezébe. Szavai szerint céljuk az, hogy az Index.hu kilábalhasson az internetes ágazatot sújtó recesszióból és nyereségessé váljon, az új tulajdonosok nyújtotta szolgáltatások révén és a részvényekért kapott összegből pedig fejleszthetik a portált.

Kőrösi Ákos lényeges célként említette az Index technológiai és kiszolgáló hátterének megerősítését, utalva arra, hogy meg kell felelniük a félévenként megduplázódó látogatottság támasztotta követelményeknek. Ugyanakkor megjegyezte: új tartalmi és szolgáltatási egységek kialakítására is készülnek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32