Adj vért - hangzik a felszólítás e-mailben és SMS-ben

Kollár Csaba, 2002. augusztus 27. 21:06
A finn Vöröskereszt első ízben használja arra az SMS-t, illetve az e-mailt, hogy véradásra buzdítsa a véradókat. A kampány keretében hétfőn mintegy 200 donort szólítottak meg. A Vöröskereszt elképzelése szerint így nem csak költséget takaríthatnak meg, hanem gyorsabbá is tehetik vérhiány esetén a véradók elérését kérésükkel.
A vérszolgálatért felelős Maija Turunen elmondta, hogy "a mobiltelefonokra és a számítógépekre küldött üzenetekkel valóban meggyorsíthatjuk balesetekkor a segítségnyújtást. Az üzenetek költséghatékonyabbak, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a telefonhívásnál kevésbé fárasztó munkatársaink számára".

Finnországban a levelezőlapok nyomtatása, megírása és postázása átlagban közel két hétbe telik. A telefonhívás sokkal drágább, és gyakran nem a megfelelő időben tudják elérni a donorokat.

A finn Vöröskereszt tervei szerint ha az akció sikeres lesz, akkor a jövőben azok a véradók, akik megengedték (számuk eléri a húszezret), hogy SMS-ben és/vagy e-mailben is kérjék segítségüket, már ilyen csatornákon keresztül kapják meg a felhívást.

Az akció sikerét erősíti - folytatja gondolatmenetét Turunen -, hogy Finnország a világ egyik legerősebb mobilországa, a lakosság pedig nyílt, és örömmel fogadja az új technikákat. 200 SMS elküldése mindössze 1 percig tart a rendszer számára.

Finnországban évente 200 000 donor több mint 330 000 zacskót tölt meg vérrel ingyen.

Kulcsszavak: egészségügy +fohir SMS

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30