Az elmúlt év informatikai menedzserei: Vityi és Czinege

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2003. március 6. 17:55
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége március 6-án este tartotta díjkiosztó ünnepségét, amelyen tavalyi menedzseri teljesítményért Vityi Péternek, a Microsoft Magyarország ügyvezetőjének adta át - Magyar Bálint miniszter társaságában - Reszler Ákos, az IVSZ elnöke, a "Gyurós Tibor" Díjat. Az Év Ifjú Menedzsere Díjat Czinege László, a HP Képalkotási és Nyomtatás Diviziójának ország-menedzsere kapta.
A kutatókból, szakújságírókból, a szakmapolitika irányítóiból álló zsűri döntését a Zsűri elnökének, Sima Dezsőnek távollétében Vértes János, az InterNet Kalauz magazin főszerkesztője indokolta. Elmondta, hogy a bírálati szempontrendszernél mind az irányított cég, illetve szakterület eredményességét, ismertségét, méretét, mind a jelölt személyes kvalitásait mérlegelték. Cégoldalról a Microsoft és a HP magukért beszélnek, ráadásul közös vonás a magyarországi leányvállalatoknál, hogy tavaly mindkettőnél jelentős szervezeti összevonások zajlottak le, és mindkét "tábornok" meg tudta őrizni katonáit, a bizonytalan helyzetben sem mentek el munkatársaik.

Vityi Péter az elmúlt években a régió átlaga feletti növekedést tudott elérni a Microsoft Magyarországnál, és a nagyvállalati csoport működésének új struktúráját az e területen elért zökkenőmentes bevétel-növekedés, az üzleti partnerek elégedettsége kísérte.

Czinege László a HP és a Compaq összeolvadásának meglehetősen kényes időszakában, 2001. januárja és 2002. áprilisa között volt a marketing igazgatója. Korábban a PC üzletágat, azóta pedig a az ÚJ HP új struktúrájának megfelelően kialakított Képalkotási és Nyomtatási üzletágat vezette sikerre.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30