Aki bújt, aki nem, megyünk!

Neten a legújabb Business Online

Széll András, 2003. április 3. 13:36
Mielőtt belefogtam jelen sorok leírásába, azt terveztem, hogy ellátogatok a Külügyminisztérium honlapjára, letöltöm az EU-csatlakozási szerződésünk nyersfordítását, és átbogarászom, hogy a csatlakozásnak milyen hatása lehet majd az informatikai piacra. Ha Önök is megpróbálták, akkor tudják, hogy a nevezett dokumentum e cél megvalósítására teljesen alkalmatlan. Így csak arról tudok írni, amit más forrásból lehet tudni. Nézzük meg tehát röviden, hogy csatlakozásunk milyen hatással járhat a hazai informatikai, távközlési piacra, e-polgárságunkra!
Az EU hazánkban is támogatni fogja az elektronikus írásbeliség elterjesztését. Az Európai Unió vezetői számos kezdeményezést indítottak útjára a modern technológiai eszközök használatának elterjesztésére, és meghirdették többek között az elektronikus tanulás fejlesztésének uniós programját (e-LEARNING). Ez az informatikai ismeretek terjesztésére kidolgozott akcióterv, és a jó minőségű infrastruktúra kiépítését, a tanárok megfelelő képzését támogatja. Az e-SCHOLA program keretében a mozgalomhoz csatlakozó iskolák az interneten keresztül lépnek egymással kapcsolatba, és így dolgoznak a közös ötleteken, így ismerkednek egymás kultúrájával.

Az Európai Unió kimondott célja, hogy minden polgárt, otthont és iskolát, minden gazdasági vállalkozást és szakintézményt a digitális korszakba, az "online létbe" vezessen, és a finanszírozásra, valamint az új gondolatok felkarolására kész vállalkozói szféra támogatásával "digitálisan írástudó" Európát teremtsen. Ehhez az alanyi jogon járó internet-hozzáférés követelménye is társul.

Az Európai Unió teljes jogú tagjaként hozzáférünk majd az új információs lehetőségekhez, portálokhoz, adatbázisokhoz. Magyar nyelven tájékozódhatunk a továbbtanulási, munkavállalási lehetőségekről, gyakorlati tudnivalókról.

Leckéket kaphatunk majd az e-demokráciából. A görögök például kormányuk honlapján szavazhatnak minden fontosabb állami döntést megelőzően, és az állampolgárok véleményét az ország vezetése a határozathozatal előtt megvitatja. Az unió görög elnökségének webhelyén az iraki háború kapcsán nyilváníthattak véleményt az EU-polgárok, hogy helyeselnék-e, ha kormányuk támogatná az Egyesült Államokat a háborús konfliktusban.

A távközlés területén további liberalizáció várható. A szolgáltatók bármely tagországban szerezhetnek útjogot a hálózatépítéshez, a domináns piaci erővel rendelkező szolgáltatót pedig kötelezni lehet, hogy ténylegesen tegyen a verseny fejlődéséért.

Alapvetően változni fog a cégek és az állami szektor fogyatékos embertársainkhoz fűződő viszonya. A tagországoknak például gondoskodniuk kell arról, hogy valamennyi távközlési szolgáltatáshoz a fogyatékosok is hozzáférjenek.

Nyíltabb lesz a kormány, a vállalatok és az állampolgárok közötti kommunikáció. A hatóságnak például kötelessége lesz úgy meghatározni a nyilvánosságra hozandó adatok struktúráját, hogy azokat a fogyasztók a legkedvezőbb szolgáltatás kiválasztása céljából össze tudják hasonlítani.

Sokkal többet kell majd tennünk a környezetvédelemért. 2005-től kötelező lesz a számítógépek hulladékainak gyűjtése, és az Európai Parlament már most célként tűzte ki, hogy rávegye a nyomtatógyártó cégeket az olyan festékpatronok és -kazetták gyártására, amelyek könnyen újrahasznosíthatók vagy tölthetők.

Minden magyar cégnek lehetősége lesz arra, hogy a tagországok piacain termékeivel és szolgáltatásaival megjelenjen.

Szinte lehetetlen teljes listát összeállítani ezekről a hatásokról, változásokról, de a fejlődés irányai, körvonalai már most kivehetők. Előttünk a lehetőség, hogy szebbé tegyük elkövetkezendő évtizedeinket az előzőeknél.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32