Prim Hírek

A legújabb, impozáns P2P-rekord arra mutat, hogy a tisztán törvényes tiltásosdival nem lehet célt érni, megállíthatatlan jelenségről van szó (Kalifornia állam lakosságának legalább a fele használja). A szerzői jog a múlt évezred olyan szakállas öröksége, amelyet csak a teljes újragondolásával lehetne hozzáigazítani a mai kor igényeihez. Ez azonban a kiadói lobbi érdekeit sérti, amit még a szerzők érdekeivel szemben is foggal, körömmel akarnak megvédeni. Pedig jobb volna, ha a kiadók is megértenék az idők szavát, és megpróbálnának belépni az online kor igényeinek megfelelő netes forgalmazásba. De hogy lesz ebből nekik busás extraprofitjuk? Hát nem lesz! Mi lesz a következmény? Nem lesz annyi idétlen, noname díjkiosztó gála, világszerte százával. Helyette a szerzők érdemeit a közönség közvetlenül tudná mérni. Minden tótumfaktum hírneves zsűritag és elnök nélkül. Meg politikai manipulációk, szakmai torzsalkodások nélkül. Hogy ez nem a közönség baja volna, az biztos. Sőt, a zenészeké, a művészeké, általában a szerzőké sem. A neten is meg lehet jelenni, akár média miliőben. Sőt, egyenesen élőben kommunikálva a rajongókkal.

Közben a P2P zenecsere mozgalmat indító Napster halála után föltámadt ausztráliai Kazaa ügyfelei izgulhatnak, amióta egy amerikai bíróság először most vette elő a P2P másolások ellen már évekkel előbb meghozott, de eddig még soha nem alkalmazott törvényt. Azt hiszem, mindenki kíváncsi a várható fejleményekre.

Közben azért a kiadók sem panaszkodhatnak, hisz épp most jött hír arról a rekordról is, hogy a másolásvédett zenei lemezek száma meghaladta a 100 millió példányt. A mobillejátszók használói természetesen ezután is akarnak zenéket hallgatni, viszont nem akarnak - vélhetően méregdrága - szélessávú nethozzáféréssel letöltött zenéket hallgatni az éteren át, mikor a CD ezüsttányér ezt sokkal egyszerűbben oldja meg. Megvolna tehát mindenkinek a maga piaca. Viszont siránkozás helyett a kiadóknak oda kellene mennie a netre, és hálós zenei alkalmazásszolgáltatásokat ajánlani, elfogadható árakon. Mondjuk belépési és előfizetési díjért. Vagy a tényleges használatot mérve, alkalmi díjakért. Amihez a mikrofizetési rendszereknek végre föl kellene nőni a feladathoz. A szolgáltatás iránt az érdeklődést olyan pluszszolgáltatásokkal felspannolva, mint például toplisták fenntartása, nyeremények kitűzése, hirdető támogatókkal a háttérben stb.

Szoftverjogvédelem

Az egyik legújabb IDC-tanulmány meg arról meditál, hogy ha a szoftvermásolást csak 10 százalékkal lehetne visszaszorítani, attól mennyi adóbevétel és annak révén mekkora gazdasági élénkülés, mennyi új munkahely jöhetne létre. Azt hiszem, hogy az adóbevétel fölemlegetése igencsak célzatos volt, hátha fölkelti a mindig pénzre éhes pénzügyérek figyelmét, akik ezután loholnak a törvényhozó testületekhez, törvényekkel behajtatni a szinte potya bevételt (mert ráfordítást nem terveznek mellé, az biztos). A probléma itt is az, hogy a szoftverkiadók az avítt, múlt évezredi szerzői jogi törvénykezést akarják arra használni, hogy rákényszerítsék méregdrága monopol - vagy minimum kartelles - áraikat a végfelhasználókra. Talán az utolsó csepp a pohárban a termékaktiválási procedúra, amit sok kisebb cég után már a nagyok is igénybe vettek, élükön a szoftverpápa birodalmával. Ráadásul a termékaktiválás koncepciója keresztben-hosszában ingatag. Továbbá, azt is meg lehet lopni, ha egy furmányos szoftveres úgy akarja.

Azt máig sem érti a cikkíró, miért hajtja már évek óta hiába, hogy szoftverhasználói közösségeket kellene alakítani. A kisvállalkozók összefogásával ezt tehetnék a kamarai érdekképviseletek, a vidéki körzetekben a teleházak vagy a közösségi netszolgáltatók, de akár társasházak, sőt önkormányzatok is. A tömeglicences vásárlás sokkal olcsóbb, mint az egyedi dobozos termékvásárlás. Ez különösen az új, aktiválási procedúrával súlyosbított XP és .NET korszakban volna mindenképpen jobb, hisz a tömeglicenc használata mellett nincs termékaktiválási vegzatúra.

Ennél még hasznosabb volna az alkalmazásszerveres, havidíjas szoftverhasználat. A használható szoftvereket egy szerveren összegyűjteni, ahol a jogtisztaság megtartása is azonnal egyszerűbb volna. Erről terminálszerver kapcsolatban lehetne használni a szoftvereket, valamilyen időarányos használati díjért. A megoldás rákfenéje a mikrohasználatok számlázása, de nem megoldhatatlan. A probléma a netes zenehallgatással, filmnézéssel ekvivalens. Az alkalmazásszervereket üzemeltethetnék ugyanazok a használói közösségek, amelyeket az előbb említettem. Föl kellene számolni a méregdrága dobozos szoftver terrorját a hálózatok korszakában!

Mindenesetre nem csak a rendőrségi házkutatások borzadályában kellene végre gondolkodni, amely tökreteszi kisvállalkozók és magánemberek tömegeit. Főként, ha elkezdenék tényleg betartani a törvényeket. Ami vélhetően egyre kontraproduktívabbá válna. Bár, netán végre olyan állampolgári engedetlenségi mozgalmakhoz vezetne, amelyek a törvényhozókat vagy elkergetnék, vagy megszülettetnék velük a kor igényeihez igazított törvényeket.,Na, ezt a témát utoljára veti fel a cikkíró, mert nem sok kedve van falra borsót hányni.

Meddig tűrjön az olvasó, sőt, a szerző?

Meddig tarthat az, hogy a szerzői jogot az 'olvasótábor' (ami lehet, persze, hallgató vagy néző is), sőt, javarészt a 'szerzői tábor' érdekei ellen hozzák a törvényhozások? Meddig tart a kiadói lobbi hatalma? Ja, a pénz, az nagy úr! Pláne, ha a profithajhászok fantáziája rövid. Nem kellett volna olyan türelmetlenül kidobni a dotkomálmokat. Csak realistábban sáfárkodni vele, okosan invesztálni a technológiai hátterébe. Olyan megfelelő mikrofizetési megoldásokkal javítva a kiszolgáló infrastruktúrát, mint a SEMOPS egyesülés keretében fejlesztett, magyar szabadalom, SafePay mikrofizetési technológia, ami, ha minden jól megy, a magyar szoftverszakma első nagy uniós sikere lesz. Még sok, hasonló ötlet kellene, racionális jogi háttérrel megtámogatva, és mindenki megtalálná újra a számítását az új, hálózatra termett harmadik évezredben is a média és szoftveriparban. Mert tulajdonképpen ezt keressük!