Megújul a kormányzati portál

forrás Prim Online, 2003. szeptember 9. 08:48
2003. szeptemberétől az ekormanyzat.hu kormányzati portál megújul, és a továbbiakban egy nagyobb internetes kormányzati egység, a Magyarország.hu szekciójaként működik tovább.
A szekció a http://www.magyarorszag.hu/ugyintezo oldalon érhető el.

Az átállást az tette lehetővé, hogy a kormány 2002 novemberében kormányhatározattal szabályozta a portál működését. A Magyarország.hu 2003 februárjában már ennek köszönhetően kezdhette meg munkáját.

Az új portál sokoldalúbb, így összetettebb is, mint a régi. Az ekormanyzat.hu-n megszokott információk továbbra is megtalálhatók rajta, ám ezek mellett több újdonsággal is találkozhatunk.

A szolgáltatások továbbra is elérhetőek lesznek a http://www.magyarorszag.hu/ugyintezo/szolgaltatasok oldalon.

Fontos újítás a fórum használata, mely - eltérően a máshol megszokottaktól - nevesített. Azért működik így, mert a felhasználók névvel vállalt felvetései eljutnak a közszolgálat illetékeseihez, a Miniszterelnöki Hivatal kompetens szakembereihez, így a fórum kapcsolatot teremt az állampolgár és a közigazgatás között.

A szolgáltatás igénybevételéhez, bejelentkezés után, a https://secure.magyarorszag.hu/akkreditacio.html oldalon leírtaknak megfelelően akkreditálnia kell magát a felhasználónak. Ha ezt nem kívánja megtenni, akkor nem akkreditált, hanem csak regisztrált felhasználó lesz, és így nem lesz hozzászólója a fórumoknak.

Szeptemberben befejeződik a közel egy éve tartó átállási időszak, a későbbiekben pedig - ősztől - bővül a szolgáltatások köre.

Az oldal munkatársai számítanak az olvasók véleményére, ötleteire a folyamatosan fejlődő Kormányzati Portál létrehozásában. A megjegyzések, kérések-kérdések a http://www.magyarorszag.hu/kapcsolatfelv.html oldalon juttathatók el a szerkesztőkhöz.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10