ATI Radeon 9600 XT és Radeon 9800 XT

Tóth Kristóf, 2003. október 2. 07:55

Az ATI Technologies két vadonatúj videokártyát jelentett be, név
szerint a Radeon 9600 XT-t, valamint a Radeon 9800 XT-t. A kanadai
székhelyű gyártó két újdonsága nem csak az elődöknél nagyobb
teljesítménnyel, hanem egyrészt egyszerű túlhajthatósággal, valamint a
Valve közeljövőben debütáló Half Life 2 című játékával kecsegteti a
felhasználókat. A Radeon 9600 XT 199 dolláros (43 ezer forint) áron, a
Radeon 9800 XT pedig 499 dolláros (109 ezer forint) áron lesz
megvásárolható, a vállalat ígéretei szerint néhány héten belül.
Az említett két grafikuskártya-újdonság dobozában maga a Half Life 2 nem kap helyet, hiszen a sokak által várva várt szoftver megjelenési időpontját szeptember végéről nemrégiben november végére módosították, így a kártyák mellett csak egy a Half Life 2 ingyenes átvételére jogosító kupont lehet majd találni. Az új Radeon termékek és a Half Life 2 párosítása mindenképpen jó ötletnek tűnik, hiszen a rendkívül fejlett grafikai motorral megáldott szoftver tökéletesen képes kiaknázni az ATI Technologies új kártyáiban rejlő lehetőségeket. A Half Life második része Radeon 9800 XT-n futtatva lényegében új életre kel - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Vijay Sharma, a vállalat egyik vezető termékmenedzsere.

Sharma elmondta, hogy a Radeon 9800 Pro utódjának tekinthető Radeon 9800 XT a korábbiaknál nagyobb teljesítménnyel rendelkezik, meghajtó programja új képességekkel gazdagodott, és a hűtési rendszerét is továbbfejlesztették. Míg a Radeon 9800 Pro kártyákon 380 MHz-es grafikus processzort és 700 MHz-es frekvencián ketyegő 128 MB, vagy 256 MB memóriát találunk, addig a Radeon 9800 XT típusjelzésű újdonságok grafikuschipje már 412 MHz-es frekvencián üzemel, 256 MB memóriája pedig 730 MHz-es frekvenciával rendelkezik. Mondanom sem kell, hogy a Radeon 9800 XT 256 bites memóriainterfésszel rendelkezik.

Az ugyancsak most bejelentett Radeon 9600 XT a Radeon 9600 Pro leváltására hivatott. Összehasonlításképp, a Radeon 9600 Pro 400 MHz-es, illetve 600 MHz-es grafikuschip, illetve memória frekvenciával rendelkezik, a Radeon 9600 XT-n helyet kapó grafikuschip ezzel szemben már 500 MHz-es frekvencián ketyeg, igaz a 128 MB DDR (Double Data Rate) memória órajele maradt a régi, vagyis 600 MHz. Mind a Radeon 9600 Pro, mind a Radeon 9600 XT 128 bites memória interfészt tudhat magáénak.
Kulcsszavak: ATI grafikus kártya

Csökken a magyar vállalkozások száma, a MI pedig alig várja, hogy ezen lendítsen

Csökken a magyar vállalkozások száma, azaz a megszűnések és felszámolások meghaladják az újonnan alapított cégek számát, amelyek hátterében a nem elég körültekintő üzleti tervezés, vagy akár a nem hatékony munkafolyamatok állhatnak – derül ki a Billingo, az egyik leggyakrabban használt, online számlázóprogramot fejlesztő hazai cég összefoglalójából. 

2024. június 23. 13:54

Audacious 4.4

A nyílt forrású audiolejátszó lehetővé teszi hangfájlok hallgatását, lejátszási listák létrehozását, metaadatok szerkesztését. A segédprogram támogatja az audió formátumok széles skáláját, például MP3, AAC, FLAC, SHN, WMA, WAV, MIDI stb. Lejátszási listákat importálhat és exportálhat, a kiválasztott listában szereplő dalokat sorszám, cím, előadó, album, műfaj vagy más kritériumok szerint rendezhet.

2024. június 23. 13:49

Home Bookkeeping Lite 8.0.0.33

A Home Bookkeeping Lite személyes pénzügyeink kezelésére használható program. Segítségével egyszerűen átláthatjuk bevételeinket, kiadásainkat, számláinkat, kölcsöneinket stb.

2024. június 23. 13:46

Az első hazai ipari naperőmű termelése automatikusan, a pillanatnyi igények szerint finomhangolható

Egyre több magyarországi iparvállalat tesz komoly lépéseket, hogy zöldebbé tegye energiafogyasztását. Számukra azonban kihívást okozhat, hogy az időjárásfüggő naperőműveket hogyan integrálják költséghatékonyan rendszereikbe. 

2024. június 23. 12:18

Egy megfizethető 27 hüvelykes monitor, amely egyensúlyt teremt az immerzió és a sebesség között

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gamer monitor és IT-kiegészítő márkája – örömmel jelenti be az AOC GAMING C27G2Z3/BK modellt, egy ívelt 27 hüvelykes (68,6 cm) Full HD monitort, amely ötvözi a magával ragadó vizuális élményt a villámgyors teljesítménnyel. Az egyaránt versenyző és alkalmi játékosok számára tervezett C27G2Z3/BK 280 Hz-es képfrissítési sebességgel, akár 1 ms GtG és 0,5 ms MPRT válaszidővel, valamint 1500R görbületű, nagy kontrasztú Fast VA panellel büszkélkedhet, mindezt megfizethető áron.

2024. június 23. 12:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02