Vodafone-támogatás hátrányos helyzetű csoportoknak
A Vodafone a mai napon bejelentette, hogy még aktívabb szerepet vállal
a magyar társadalomban, s közel 50 millió forinttal segíti a rászoruló
rétegeket. A Vodafone amellett, hogy a világ vezető mobilszolgáltatója,
elkötelezte magát, hogy szociálisan felelős szerepet tölt be
világszerte, s ezen elkötelezettség kifejezéseként létrehozta a
Vodafone Magyarország Társadalmi Esélyegyenlőségért Alapítványt 2003
februárjában.
A mobilszolgáltató 1999-es magyarországi megjelenése óta, három év alatt közel 80 millió forintot szociális célokra költött. A mobilszolgáltató budapesti és vidéki csecsemő- és gyermekotthonoknak juttatott több milliós adományt az elmúlt években, s emellett a Magyar Paralimpiai Biztottság hivatalos támogatója, amely segíti a sérült sportolókat az athéni olimpiára való felkészülésben.
A Vodafone tovább folytatja aktív karitatív tevékenykedését Magyarországon, s a 2003-as évben négyszer akkora összeget (összesen kb. 100 millió forintot) költ karitatív célokra az idén márciusban alapított Vodafone Magyarország Társadalmi Esélyegyenlőségért Alapítvány keretében.
Az Alapítvány céljai között szerepel a társadalmilag hátrányos helyzetű csoportok (romák, hajléktalanok, stb.) rehabilitációja, a beteg és fogyatékos gyermekek egészségügyi ellátásának segítése gyermekotthonokon, kórházakon keresztül. A Vodafone egyik fő célja, hogy a mobilkommunikációt hozzáférhetővé tegye a társadalom minden tagja számára, s ezáltal megkönnyítse életüket.
Kapcsolódó cikkek
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- Budapesten lesz a Vodafone globális szolgáltató központja
- Az Ügy: A Magyar Telekom a non-profit alapítványokért
- MHM Computer: tendernyerés a Vodafone-nál
- Vodafone Magyarország: több mint 100 millió dollár fejlesztésre
- A Vodafone a roma fiatalok képzését támogatja
- Ügyfélközpontú dizájn: Megújulnak a Vodafone képviseletek
- Ünnepi forgalomnövekedés a Vodafone-nál is
- Értelmileg akadályozott gyermekeket támogat a KÜRT
- A HP-főnök lett a Vodafone Magyarország vezérigazgatója
Az energiaátállás felgyorsításáért áll ki a New York-i klímahéten is a Schneider Electric
Aktív szerepet vállal a Schneider Electric a héten zajló New York-i Klímahéten, az „It’s Time”, vagyis „Itt az Idő” mottó jegyében megrendezett eseményen jelentős dekarbonizációs kezdeményezéseket mutat be a vállalat. A cég kiáll a klímavédelmi lépések felgyorsítása mellett, hogy az igazságos energiaátmenetet szem előtt tartva teljesíteni lehessen a megújuló kapacitások megháromszorozására és az energiahatékonyság megduplázására vonatkozó globális célkitűzéseket.
Xiaomi 14T: Kiváló éjszakai fényképezés fejlett mesterséges intelligenciával
A Xiaomi büszkén mutatja be legújabb zászlóshajó okostelefon-sorozatát, a Xiaomi 14T sorozatot, amelyet a csúcskategóriás képalkotási képességeket kereső fotózás-rajongóknak terveztek. Az okostelefon-fotózás újragondolásával, különös hangsúlyt fektetve a kivételes éjszakai fotózásra, a Xiaomi 14T sorozatot erőteljes mesterséges intelligencia-funkciók egészítik ki.
Iskolai okoseszköz-tiltás: Jobban figyelnek a gyerekek mobil nélkül?
Az iskolákban bevezetett mobiltelefon-használat korlátozása komoly hatást gyakorolhat az oktatásra és a diákok életére. Különösen az ADHD-s (figyelemzavaros hiperaktivitás-zavarral élő) gyerekek esetében, ahol a digitális eszközökkel eltöltött túl sok idő súlyos következményekkel járhat.
Az AOC és az MMD az európai üzletvitelét érintő vezetőségváltást jelent be
Az AOC és az MMD, a vezető kijelzőspecialisták jelentős vezetőváltást jelentenek be európai üzletvitelükben. Az MMD, a Philips monitors márka licencpartnere és az AOC, a kijelzőpiac egyik vezető márkája, mindketten a TPV Technology Limited, a világ egyik vezető monitorgyártójának részei.
A ViewSonic a világon elsőként kapta meg az EPEAT Gold tanúsítványt signage kijelzőihez
A ViewSonic Corp., a vizuális és EdTech megoldások globálisan vezető gyártója büszkén jelenti be, hogy a világ első olyan márkája lett, amely Gold minősítést kapott az Electronic Product Environmental Assessment Tooltól (EPEAT), a világ első elektronikai ökotanúsítványát a signage kijelzők kategóriájában. Ez a tanúsítvánnyal rendelkező ViewBoard interaktív kijelző kiemelkedik kategóriájában, amely egyaránt magában foglalja az érintőképes és érintés nélküli kijelzőket, bizonyítva a vállalat elkötelezettségét amellett, hogy olyan termékeket kínáljon, amelyek csökkentik a környezetterhelést a gyártás és használat során, miközben támogatják a fenntartható gazdaságot.