2007 végére minden településen internet

MTI Sajtóadatbank, 2004. március 8. 00:46
2007 végére minden településen adott lesz az internet elérhetőség a közintézményekben - közölte pénteken sajtótájékoztatón az informatikai és hírközlési miniszter Kaposváron.

"A program keretében 2004 május elsején az uniós csatlakozás időpontjára az ország 2004 pontján fogunk közösségi internet-hozzáférési lehetőséget biztosítani" - mondta Kovács Kálmán.

Beszámolója szerint a szélessávú internet hozzáférést a közháló-program keretében biztosítják, három ütemben. Az első lépcsőben, 2006-ig csaknem 20 milliárd forint áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy megteremtsék a közösségi internet szolgáltatást a közintézményekben az úgynevezett e-Magyarország pontokon. Így a többi között könyvtárakban, teleházakban, oktatási intézményekben, valamint a megyei ipar- és agrárkamarákban, MÁV-pályaudvarokon, egyetemeken és kispostákon is lesznek ilyen végpontok.

"A lehetőség nyitott az egyházi intézmények előtt is, ha a településen lakók valamennyien igénybe vehetik a szolgáltatást egy rögzített nyitva tartás keretében" - közölte hozzátéve: eddig csaknem száz lelkészi hivatal, plébánia nyert a pályázaton. Elmondta: 2005 szeptemberére a közháló keretében 2.350 településen lesz szélessávú internet elérhetőség, 2008-ig pedig minden Kárpát-medencei magyar nyelvű közintézményben lesz internet-elérhetőség.

Kovács Kálmán szólt arról is: informatikai fejlesztésekre 2006 végéig összesen 55 milliárd forint értékű uniós forrásra lehet pályázni a gazdasági versenyképesség operatív program keretében. Közölte: a kis- és középvállalkozások például az interneten való megjelenésre, szolgáltatásokra pályázhatnak, az önkormányzatok portálok elkészítésére, szolgáltatások megjelenítésére - egy megyei jogú város akár teljes informatikai rendszerének kialakítására is -, valamint szélessávú hálózatfejlesztésre ott, ahol ez egyébként támogatás nélkül nem lenne gazdaságos. A pályázatokat előbbi kettőre januárban már kiírták, utóbbi előkészítésén még dolgoznak - közölte a miniszter.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Matematika és programozás lányoknak? Igen, és élvezik is!

Június közepén nyári táborral ért véget a Smartiz oktatási program hetedik évada, amelynek során egy osztálynyi középiskolás lány mélyült el a matematika és a programozás világában. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) közös programjában eddig már több mint 150 lány vett részt, akik közül sokan STEM-pályán (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika) folytatták tanulmányaikat. A résztvevők egybehangzóan állítják: fejlődött a logikus gondolkodásuk, nőtt az önbizalmuk, és inspiráló példaképekkel találkoztak.

2025. július 10. 17:59

Media össztűz: ma este kezdődik a 2025-ös szingapúri választási kampány

Április 25-én, pénteken este Szingapúrban kezdetét veszi a parlamenti választásokhoz kapcsolódó hivatalos politikai kampány, amelyet országos televíziós és rádiós csatornákon sugároznak. Az Infocomm Media Development Authority (IMDA) bejelentése szerint a kampányüzeneteket nyolc politikai párt és koalíció juttathatja el a választókhoz, kihasználva az ország fejlett infokommunikációs infrastruktúráját.​

2025. április 25. 04:12

Öt évig a Themze fenekén volt egy iPad Mini, ami most döntő bizonyíték egy büntetőügyben

A londoni Metropolitan Rendőrség 2024 novemberében egy iPad Minit talált a Temze folyóban, nem messze az O2 Arénától. A készülék több mint öt évig hevert a víz alatt, mégis sikerült adatokat kinyerni belőle, amelyek kulcsfontosságúak voltak egy bűnügyi hálózat felgöngyölítésében. 

2025. március 26. 15:28

Trump intézkedései, melyek megrengették az infokommunikációs szektort

Donald Trump másoodik elnöki ciklusa alatt máris számos döntés született, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolták az infokommunikációs szektort. Ezek az intézkedések nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is éreztették hatásukat, különösen az Európai Unióban, amelynek alkalmazkodnia kellett az új amerikai megközelítésekhez a digitális szabályozás terén.

 

2025. március 8. 15:17

Elon Musk és Donald Trump: A technológia és politika összefonódása az amerikai kormányzásban

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Donald Trump elnök kinevezése révén a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium társelnöke lett. Ez a lépés új dimenziót nyit a technológiai szektor és a politika kapcsolatában, miközben kérdéseket vet fel a kormányzati reformok irányáról és hatásairól.

 

2025. március 6. 11:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01

A jövő járművei a láthatatlan veszélyeket is felismerik – új BME-technológia

2025. október 31. 09:57