Jogi keresetek illegális zenecserék miatt

MTI Sajtóadatbank, 2004. március 25. 11:53
Az amerikai zeneipar főbb cégei összesen 532 személy - köztük magánszemélyek - ellen nyújtott be jogi kereseteket, azzal vádolva őket, hogy 21 egyetem számítógépes hálózatai segítségével, illetve magánszemélyként az interneten illegálisan cseréltek digitális zenei fájlokat.
Az amerikai Recording Industry Association of America (RIAA) több nagy zenei cég nevében indította szerzői jogi akcióját: ez az első alkalom, hogy kereskedelmi csoport felhasználókat perel be egyenrangú hálózatokon végzett zenecserék miatt. Míg tavaly négy egyetemistát pereltek be azért, mert fájlmegosztó központok működtetésével több ezer zeneszám letöltését tették lehetővé mások számára, a mostani esetben már egyenrangú hálózatokon való terjesztés miatt indították a kereseteket.

A beperelt személyek közül 89-en több állam egyetemi hálózatain, 443-an pedig kereskedelmi internet-hozzáféréssel követték el a szerzői jogsértést. A keresetek szerint jelentős mennyiségű zenei fájl cseréjéről van szó, amelyek jelentős bírság kiszabásával járhatnak. Korábbi esetekben átlag 3 ezer dollár volt a büntetés mértéke egy-egy esetben.

A RIAA elnökének nyilatkozata szerint: világos üzenetet kívánnak küldeni, hogy a zeneletöltések, illetve zenecserék az egyenrangú hálózatok - tehát magánszemélyek - között is illegálisak, és ezek következménnyel járnak. A RIAA szerint az ilyen illegális akciók maga a zene kreatív jövőjét ássák alá.
Kulcsszavak: RIAA

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Használni már sokan tudják, de az adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 12:28

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30