A Microsoft internetes zenei áruházat nyit
A szoftveróriás új szolgáltatása révén a rivális Apple és Napster online zenét árusító oldalaival szeretne versenyre kelni. A cég képviselői arról nem árultak el részleteket, hogy a tervek szerint a letöltésekért egyesével kell-e majd fizetni, vagy pedig előfizetéses rendszerben működtetnék a website-ot. A Microsoft termékmenedzsere úgy nyilatkozott, hogy jelenleg túl korai lenne még az árakról, illetve a letölthető dalok mennyiségéről nyilatkozni. A részletekről annyit árult el, hogy a weboldalról olyan formátumban lehet majd letölteni a számokat, amely lehetővé teszi azok lejátszását a legtöbb hordozható lejátszón, illetve személyi számítógépen, kivéve a versenytárs Apple iPod készülékeit.
A szoftveróriás képviselője azt is elmondta, hogy míg a versenytársak sokszor elhanyagolták a kisebb, független kiadókat, addig ők szeretnének olyan szolgáltatást nyújtani, amely egyformán jó a kicsiknek és a nagyoknak, és persze a fogyasztóknak is.
Kapcsolódó cikkek
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- Elindult az online jegyértékesítés a Hegyalja fesztiválra
- Csak jövőre jön Európába a Zune
- Amazon: jogvédelem nélküli zeneletöltő szolgáltatás
- Jogvédelem nélküli zene az Amazontól?
- Új Zune-t dob piacra a Microsoft
- Kiadja játékai zenéit a Microsoft
- Videó hangaláfestő zenéket kínál a YouTube
- Onkyo sztereó - PC nélküli zeneletöltéssel
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.