Informatikai fejlesztések a közoktatásban

MTI Sajtóadatbank, 2004. október 22. 10:20
Az oktatási tárca tervei szerint jövőre a közoktatásban negyedik osztálytól felfelé informatikai fejlesztési normatívát vezetnek be, amelynek összege 4,5 milliárd forint lenne egy évben - közölte Magyar Bálint a IV. Országos Neveléstudományi konferencián csütörtökön Budapesten.
Az oktatási miniszter elmondta: megteremtik annak feltételeit is, hogy a közoktatási intézmények lízingelhessenek számítástechnikai eszközöket.

Az Oktatási Minisztérium elképzelései szerint digitális palatáblaprogram is indulna: a laptopoknál kisebb teljesítményű, 60-70 ezer forint értékű eszközöket fejlesztenének ki, amelyeken a gyerekek a tananyagokat tárolni tudnák.

A szaktárca azt tervezi, hogy 2006-ig a közoktatási intézményekbe 120-130 ezer új multimédiás számítástechnikai eszköz kerülhet.

Magyar Bálint kifejtette, hogy az oktatási informatikai reformok sikere az infrastruktúra mellett a tanárok felkészültségén, motiváltságán is múlik.

Megemlítette, hogy 2004 tavaszán tízezer pedagógus vett részt ilyen jellegű továbbképzésben, 2006-ig pedig 40 ezer pedagógus kompetenciaközpontú továbbképzése valósul meg eszközvásárlási támogatással.

A miniszter szólt a Sulinet Digitális Tudásbázis kialakításáról is. Közölte, minden műveltségi területet, minden iskolai évfolyamot lefedő elektronikus tananyagbázis létrehozása a cél.

Első lépésként a 7-12. évfolyam közismereti tárgyainak digitális tananyagai jelennek meg, az év végéig nyolc tantárgyból és mintegy 200-300 ezer tananyag-elemből fog állni a rendszer.

A tudásbázis részét képezik demonstrációs filmek, animációk, kiegészítő adatbázisok, tananyag-óravázlatok.

Magyar Bálint szerint ezáltal a tanárok számára is sokszínűvé válhat az oktatás és a diákok egyéni tanulását, órai munkáját is segíti a tudásbázis.
Kulcsszavak: oktatás Sulinet OM

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43