Kóka: Lemaradtunk a technológiai és innovációs versenyben

MTI Sajtóadatbank, 2004. november 15. 09:30
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium feladata a tudásalapú gazdaság megteremtése, erre kell szövetkeznünk - javasolta a gazdasági és közlekedési miniszter az üzletembereknek, állam- és közigazgatási szakembereknek tartott E-Magyarország konferencián pénteken Siófokon. Kóka János Magyarország jelenlegi helyzetéről megjegyezte: az elmúlt négy évben versenyképessége romlott és "lemaradtunk a globális és a regionális technológiai és innovációs versenyben is".
A miniszter hozzátette: nem elég a történelmi hagyományokra utalni, inkább aktuális teljesítményt kell felmutatnia az országnak. A teljesítés mikéntjéről kifejtette: minél több olyan befektetést kell Magyarországra vonzani, amelyek magyar munkaerőt foglalkoztatnak. A versenyképesség növekedésének üteméről a gazdasági miniszter megjegyezte: Európa hátránya tovább nőtt az Egyesült Államokkal szemben, ezt figyelembe véve "a szociális kohézió, a demokrácia intézményei és a versenyképesség elemei közül kevesebb dologra, de jobban kell koncentrálni". Véleménye szerint Magyarországnak is nagyon fókuszáltan kell kiválasztani az ágazatot és az eszközrendszert is ahhoz, hogy a versenyképesség növekedjen.

Kóka János az ország esélyeiről hangsúlyozta, hihetetlen felelősséget jelent az elkövetkezendő hét évre megtervezni annak a tízezermilliárd forintnak a felhasználását, amely az EU-ból folyik majd be a gazdaságba. Úgy látja, hogy sem az államigazgatás, sem az egyes szektorok nem készültek fel még az új költségvetési modell fogadására. Hangsúlyozta: a következő két évben a magyar költségvetési tervezés "hagyományos szimbólumrendszerétől" el kell szakadni, ellenkező esetben elmegyünk egy olyan esély mellett, ami Magyarországnak több mint 100 éve nem adatott meg.

Kóka János bejelentette: a kormány várhatóan a jövő héten fogadja el azt a gazdaságfejlesztési csomagot, amely a határon túli magyar települések fejlesztésére irányul.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Egy év alatt 45 milliárd forintot loptak el tőlünk a digitális bűnözők

2024. október 15. 16:51

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24