A világ legnagyobb DNS gyűjteményének létrehozására szövetkezett az IBM és a National Geographic
A Waitt Family Foundation finanszírozásával megvalósuló projekt során a tudósok világszerte 10 kutatóközpontot hoznak létre és több mint 100000 DNS mintát fognak megvizsgálni. A projekt a várakozások szerint számos részletet feltár majd az ember globális vándorlásainak történetéről és új felismerésekhez fog vezetni arról, hogy az emberi fajt milyen kapcsolatok és különbségek alkotják.
“Úgy gondoljuk, ez lesz az antropológia 'holdra szállása’ melynek során a genetika eszközeivel pótoljuk az emberiség történetéről szóló tudásunk hézagait," mondta Spencer Wells projektvezető. "DNS molekuláink az emberiség közös történetét hordozzák. Az elkövetkező öt év során megfejtjük ezt a történetet, amely már csaknem elenyészett, mivel az emberek vándorlása és a népcsoportok keveredése eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött.”
Bárki részt vehet a Genográfiai Projektben azzal, hogy megveszi a készletet és engedélyezi, hogy az adatai bekerüljenek az adatbázisba. Aki belép a nationalgeographic.com webhelyre, lehetőséget kap arra, hogy megismerje őseinek vándorlási útvonalait és a globális kutatási eredményeket is. Az így létrejövő adatbázis az eddigi legnagyobb humán genetikai információ gyűjteményt fogja tartalmazni, és páratlan kutatási forrása lesz a genetika, a történettudomány és az antropológia művelőinek.
"A National Geographic 117 éve foglalkozik a világ felfedezésével és feltérképezésével," nyilatkozta John Fahey, a National Geographic Society Elnöke és Vezérigazgatója. "Most az IBM-mel és Spencer Wells-szel kötött kiváló partnerségünk eredményeképpen a tudomány és technológia legfejlettebb eszközei állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy feltérképezzük vándorutunkat a Föld bolygón. Reméljük, hogy ez a nagyra törő és fontos projekt hozzájárul majd ahhoz, hogy jobban megértsük és megbecsüljük közös történelmünket. A Waitt Family Foundation által igen bőkezűen támogatott helyszíni munka nyomán létre fog jönni az ember történetének virtuális múzeuma.
Kapcsolódó cikkek
- Szupergyors lézeres merevlemezek
- "Reflexekkel" bíró autókon dolgozik az IBM
- ProCurve infrastruktúrán készül a jövő internetének koncepciója
- Kockacukor-méretű üzemanyagcella
- Nyomtatórendszerekre szakosodott az IBM és a Ricoh közös vállalata
- Innováció - És lőn világosság, vezeték nélkül
- IBM: SOA témájú nemzetközi konferencia Budapesten
- Elektromos árammá alakítja a processzor-hőt egy új találmány
- Beszélő papírt fejlesztettek ki
- IBM pengeszerverek kisvállalkozásoknak
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!