Informatikai tanfolyam mozgássérülteknek
igényeket elégít ki a tanfolyam, hanem több jelenlegi, illetve leendő szakma építőeleme lehet, ha megvalósul az informatika modulrendszerű képzési rendszere.
A speciális feladatnak megfelelően a Matisz az informatika távoktatásában való jártasságát, az SZRMKK a felnőtt mozgássérültek képzésében szerzett tapasztalatait, a fővárosi Motiváció Alapítvány pedig a fogyatékkal élők képzésében, elhelyezésében meglévő gyakorlatát hasznosítja.
A súlyos mozgássérültek képzését, munkáját leginkább a közlekedés nehezíti. A szervezők ezért távoktatással, bentlakással, szervezett szállítással segítenek. A részvevőknek mindössze egy hónapig kell tartósan elszakadniuk megszokott környezetüktől, a továbbiakban pedig havonta egy-két alkalommal, mindössze 2-2 napos konzultációra várják őket Fehérváron. A többi időt távtanulással és a távmunka gyakorlásával töltik. Érdekeltek lesznek a hatékony munka módszereinek elsajátításában, mert már a gyakorlatként végzett munkáért is bért kapnak.
A tanfolyam kapcsán a szervezők felvették a kapcsolatot a levéltárakkal és a nagyobb mennyiségű számlát feldolgozó cégekkel, s a MatFound Alapítvány és a Profi-Média Kft. máris vállalta az együttműködést.
A képzés résztvevőinek fejlődését és elhelyezkedési esélyeit a szakmai oktatáson túl egyénre szabott tanácsadás, készségfejlesztés, a tanulási technikák oktatása, felzárkóztató- és kommunikációs tréning is segíti, sőt: még tanfolyam elvégzése után is számíthatnak mentoruk, egyéni pártfogójuk segítségére.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- A szélessávú internethasználat javíthatja az EU-versenyképességét
- Borbély László lett az ideiglenes román informatikai miniszter
- 300 millió szélessávú internetező világszerte
- eRégió díjat hozott létre az eTransylvania Egyesület és az RMDSZ
- A kínai fiatalok 85 százaléka szörföl a hálón
- Saját közösségi portált indít a Coca-Cola a MySpace ellen
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- A szülők nem tudják, mit csinál a PC előtt a gyermekük
- E-petíció dönthetne a társadalmat érintő kérdésekről
Google Gemini érkezik a Samsung viselhető eszközeire
A Samsung Galaxy viselhető eszközei hamarosan új szintre lépnek a mesterséges intelligencia terén: a Google Gemini először válik elérhetővé Galaxy Watch okosórákon. Ez történelmi mérföldkő a Galaxy viselhető eszközök számára. A Buds3 fülhallgatókkal párosítva pedig a Gemini aktiválása is egyszerűbb lesz, mint valaha. Az új frissítések révén az AI-képességek az egész Galaxy ökoszisztémára kiterjednek, így a felhasználók még zökkenőmentesebb és intelligensebb felhasználói élményt kapnak.
A Mercedes-Benz Academy tanulói taroltak az országos szakmai versenyen
Május 10-én a Szakma Sztár Fesztiválon a Mercedes-Benz Academy Kecskemét tanulói remekeltek: a szerszám- és készülékgyártó szakmában első és második helyezést szereztek, így kategóriagyőztesként zárták a versenyt. Az országos megmérettetésen összesen kilenc diák képviselte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t három különböző szakmában.
Egészségügyi startupokat vár az InnoStars Awards program
Az EIT Health InnoStars Awards program május 19-ig várja a hazai startupok jelentkezését. A program célja, hogy segítse az egészségügyi innovátorokat ötleteik tesztelésében, befektetők megtalálásában, és abban, hogy fejlesztéseik gyorsabban eljuthassanak a betegekhez. Mivel az egészségügyi startupok egyik legnagyobb kihívása a kórházakkal való együttműködés, az idei évtől külön támogatást kapnak a közbeszerzési rendszerek és kórházi folyamatok megértéséhez is.
Argente Uninstall Manager 4.0.0.1
Az Argente Uninstall Manager egy ingyenes, könnyen használható programeltávolító eszköz Windows rendszerekhez, amely az alapértelmezett Windows eltávolítónál gyorsabban és alaposabban távolítja el a telepített alkalmazásokat. A szoftver listázza a rendszerre telepített programokat, és lehetővé teszi azok gyors eltávolítását, miközben képes az esetlegesen hátramaradt fájlok és rendszerbejegyzések törlésére is.
Duplicate Files Search & Link 10.6.3
Az alkalmazás segít megtalálni és eltávolítani a számítógépen található ismétlődő fájlokat. A program gyors és egyszerű módot biztosít a duplikált fájlok keresésére különböző mappákban, segítve ezzel a tárhely felszabadítását. Az alkalmazás képes a fájlok tartalma, mérete vagy akár a fájlnevek alapján azonosítani az ismétlődéseket.