HDTV szövetséget kötött a Samsung és a Microsoft

Kiss Ádám Zoltán, 2005. április 28. 22:12
A Samsung és a Microsoft bejelentette, hogy a két vállalat globális marketingszövetséget kötött, melyből minkét cég termékei jelentős hasznot remélhetnek.
A megállapodás két feltörekvőben levő technológia, a nagyfelbontású HDTV és az új generációs Xbox megjelenésének nagyjából hasonló megjelenési idejének köszönhető. Az Xbox május 12-én egy Music Television adásban mutatkozik majd be, és mivel a konzolkészítőknek néhány évre előre kellett gondolkodniuk, a berendezés már támogatja a mai tv-k felbontását jóval meghaladó HDTV-t is. A híradástechnikai üzletekben járva sokaknak feltűnik, hogy a milliós árú hatalmas tv-ken mennyivel rosszabbul mutat a televíziók élő adása. Ennek oka a nagyjából 600x400-as, még az ötvenes évekből származó szabvány, mely a képernyő méretétől függetlenül azonos, tehát az extrémül nagy képernyőn felismerhetően kockás a kép. A HDTV már kezeli ezt a kérdést, és éppen olyan támogatásra vár, mint az új Xbox. Röviden tehát a jövő karácsonyra ideális beruházás lehet a családnak egy HDTV, és egy Xbox, hogy a gyerekek is örüljenek. Ezt a logikát követve valóban nagy sikerre számíthat mindkét termék, és ezt tovább megtámogatva a Samsung 25 ezer HDTV-t kíván elhelyezni a Microsoft viszonteladóinál.
Kulcsszavak: Microsoft Samsung HDTV

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30