A nyúltenyésztést segíti a "legidősebb" magyar számítógép

forrás Prim Online, 2005. július 4. 12:42
Az Intel megtalálta Csehország, Szlovákia és Magyarország "legöregebb" számítógépeit. Három nyertes született: egy számítógép, amely 2633 méteres magasságban olvas be adatokat egy neutronmonitorról, egy másik, amely egy öreg tudományos felszerelést támogat, és egy 25 éves harmadik, amely nyúltenyésztésben segít.
Az Intel tavaly indította el versenyét (helyi médiumokkal és disztribútorokkal karöltve), melyben a vállalatoknál, szervezeteknél még mindig használatban lévő legöregebb számítógépeket keresték a három országban. Az egyes helyi nyerteseket már mindenhol bejelentették. A kezdeményezés célja az volt, hogy hangsúlyt helyezzenek arra, a személyi számítógépek és egyéb informatikai berendezések cseréjének, vagy felújításának halogatása kockázatos, és rendszerleállásokat vagy egyre növekvő költségeket okozhatnak.

Piotr Pagowski, az Intel közép- és kelet-európai régiójáért felelős területi vezetője a következőket nyilatkozta: "Minden győztes különleges volt. A legmagasabb helyen lévő számítógépet Szlovákiában találtuk, Csehországban egy különleges tudományos eszköz nyert, míg Magyarországon nyúltenyésztéshez használják a komputert."

A versenyre teljesen különböző területekről (egészségügy, oktatás, kormányzat, szolgáltatás, iskolák és rendőrség) regisztráltak üzleti felhasználásra szánt komputereket. Ezek kevesebb mint egyharmada volt márkás PC, a legtöbbet egyéb szakemberek szereltek össze, vagy nem tartoztak a világszerte ismert márkák közé. A processzorok sebessége és típusa is teljesen különböző volt, az Intel Pentium 120 MHz-től, a 486-os, 386-os és 286-os sorozatokig, míg a győztesek mind a 8086-os sorozatból kerültek ki, 8 MHz-es működési frekvenciával. (Érdekességképp a jelenlegi Intel processzorok között megtalálhatóak 3,8 GHz-es processzorok, amely ennek majdnem 500-szorosa.)

A Csehországban benevezett vállalatok közül a Cseh Tudományos Akadémia Fizikai Intézetét választották ki. Az intézet még 1989-ben készített, Intel 8086 6/12 MHz-es processzorra épülő számítógépet használ, melyet a hetente átlagosan háromszor használnak a vasmágneses rezonancia laborban, a tudományos berendezések kezeléséhez.

A szlovák nyertes a Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Fizikai Intézete volt, amely egy 1986-ban készített, Intel 8086 / 8 MHz-es processzorra épített komputert használ. Ezt a számítógépet a nap 24 órájában használják a Lomnicky-csúcs tetején lévő részlegben, a neutron monitoron megjelenő adatok összegyűjtéséhez és archiválásához. A komputert egy 2633 méter magasan lévő épületben helyezték el!

A magyar nyertes gép 25 éves, és egy szombathelyi vállalkozó tulajdona. Horváthné Károlyi Piroska az 1980-ban készült, Intel 8088 / 8 MHz-es processzorra épült gépet nyúltenyésztéshez használja. A három ország legöregebb számítógépei közül a magyar bizonyult a legidősebbnek!

Minden nyertes egy vadonatúj számítógépet kapott, a legfejlettebb technológiákkal.

A projekt sikere miatt az Intel egy újabb régiós országban tervezi a kezdeményezés elindítását, Romániában. Hasonló projektek tavaly már több más országban sikerrel zárultak, köztük Hollandiában és Indonéziában.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37