Hivatalos Microsoft OEM disztribútor lett a CHS Hungary

forrás Prim Online, 2005. augusztus 25. 11:02
A Microsoft Magyarország és a CHS Hungary Kft. bejelentették, hogy a CHS Hungary hivatalos Microsoft OEM disztribútorrá vált. A piac egyik legnagyobb hazai forgalmazójának csatlakozásával, a Microsoft disztribútori hálózata immár négy cégből áll.
A Microsoft OEM disztribútori program lényege, hogy a Microsoft a hardvergyártókon és forgalmazókon keresztül meghatározott hardver eszközökkel együtt, a számítógépre előtelepítve forgalmazza termékeit. A hivatalos Microsoft OEM disztribútor címmel rendelkező forgalmazók jogosultak az OEM szoftverek és hardverek forgalmazására.

Az 1996-ban alapított CHS Hungary Kft. igen hamar, indulásától számított alig két éven belül, a hazai informatikai piac egyik vezető disztribútorává vált, és ezen pozícióját az azóta eltelt közel egy évtized alatt sikeresen ápolta és megőrizte. Ennek hátterében a vállalati politika három alap pillére áll: a szállítók és viszonteladók felé való elkötelezettség, a céltudatosság és a stabilitás. A CHS kiemelkedő disztribúciós termékpalettával, és raktárkészlettel rendelkezik, a vállalat sikerhez emellett hozzájárul a munkatársak magas fokú szakképzettsége is. 

40 éves a laptop

 

40 évvel ezelőtt, 1985. április 21-én jelentette be a Toshiba az első LCD kijelzővel felszerelt laptopot, a Toshiba 1100-at.

2025. április 21. 19:22

Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé

Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.​

 

2025. április 21. 18:26

Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

2025. április 21. 15:43

Dokkolóállomás: mikor veheted hasznát?

A laptopok világában gyakran találkozunk azzal a kérdéssel, hogy mikor van valóban szükség egy dokkolóállomásra. Mivel sokan már nemcsak útközben, hanem állandó munkaállomásként is használják hordozható gépeiket, a dokkolók egyre inkább előtérbe kerülnek.

2025. április 21. 15:25

Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak

Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.

2025. április 21. 13:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12