800 milliót nyert pályázaton az econet.hu grid technológiájával

forrás Prim Online, 2005. augusztus 27. 10:08
Sikeresen pályázott a Regionális Egyetemi Tudásközpontok kialakítására kiírt 2005. évi Pázmány Péter Program pályázatán az econet.hu Rt. részvételével alakult konzorcium. A támogatott projektben kiemelt szerepet kap az econet.hu Rt. által biztosított grid technológia, mint a nagy számítási igényű feladatok hatékony megoldásának úttörő alkalmazása. A komoly szakmai érdeklődést kiváltott technológia fejlesztésére és gyakorlati alkalmazására több tízmillió forintos nagyságrendű támogatás jut a pályázat költségvetése szerint.
Tegnap jelentették be a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban, hogy a Pázmány Péter Program keretében 800 millió forint támogatást nyert az econet.hu részvételével alakult konzorcium. A hároméves projekt a bonyolult struktúrákba szervezett adatok hatékony feldolgozásához szükséges technológia kidolgozását tekinti fő célkitűzésének. Ehhez nagy mennyiségű adatok automatikus gyűjtésére vonatkozó stratégiákra, azok optimális adatbázisba rendezésére, rendkívül nagy számítástechnikai kapacitást igénylő feldolgozására, és a lényeget megragadó vizualizációjára van szükség.

„A pályázat sikere megerősíti az econet.hu elkötelezettségét a grid technológia üzleti életben történő alkalmazása mellett”, mondta Balázs Csaba vezérigazgató. A pályázatról szólva kiemelte, hogy „az econet.hu Rt. által biztosított grid technológia alkalmazásával lehetővé válik, hogy itthon is elvégezzenek olyan, nagy számítási igényű feladatokat, amelyeket eddig nem, vagy csak a rendkívül drágán és korlátozottan elérhető külföldi szuperszámítógépeken lehetett megvalósítani. Az econet.hu Rt. módszere nemcsak hatékonyságával, hanem kedvezőbb díjaival is növeli az adatfeldolgozási szakfeladatot igénybe vevő felhasználók versenyképességét.”

A sikeresen pályázó konzorcium vezetője az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az econet.hu Rt. mellett további tagjai pedig a Delta Elektronik Műszaki Kft., az ESRI Magyarország Informatikai Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Kft., valamint a MultiRáció Kft.

Mint ismert, az econet.hu Rt. augusztus 11-én jelentette be, hogy a jövőben az internet-hozzáférés biztosítása és az internetes tartalomszolgáltatás mellett üzleti tevékenységének harmadik ágát a grid technológiához kapcsolható szolgáltatások jelentik majd. Ennek keretében a globális desktop grid fejlesztésére és üzleti hasznosítására helyezi a fő hangsúlyt és együttműködik a kapcsolódó kutatásokat folytató meghatározó hazai és nemzetközi tudományos műhelyekkel. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32