P3P
Hálószabvány a személyiségi jogokról
A P3P szabványt (www.w3c.org/P3P) az Intermind Corporation támadta meg. Ez egy olyan szoftvermegoldás, amely lehetővé teszi, hogy az alkalmazók felügyelhessék személyi adataik kicserélését egy böngésző és egy hálószerver között. Ennek ugyancsak itt az ideje, miután nyakunkon az elektronikus kereskedelem és más, személyi adatokat igénylő hálószolgáltatások korszaka. Az Intermind szerint az adatkicserélés műszaki megoldása sérti a cég jogait - a W3C azonban most egy alapos jogi elemzésben mutatta ki, hogy a P3P szabvány tiszta. Az alaposságot indokolta, hogy a W3C esetében most fordult elő először, hogy valaki megtámadta egy szabványát. Sietni is kellett, mert sok olyan cég, amely erre a szabványra támaszkodott volna, félt a csinos licencjogdíjak miatti kilátásoktól. A közreadott jogi elemzéssel a szabvány széles körű használata elől elhárult az akadály. Az Intermind egyébként vagy egy éve jelentette be az érintett szabadalmat. Háromnegyed éve kérte fel a W3C, hogy működjön közre a P3P szabvány kidolgozásában, illetve közölje a licencjogokra vonatkozó elképzeléseit. Azóta az Intermind is bekapcsolódott a P3P Bizottság munkájába, és továbbra is ebben a piaci szegmensben kíván dolgozni.
Ha már a témánál tartunk, érdemes dióhéjban megismerni a P3P szabvány megoldásának részleteit. Egy metanyelv segítségével a felhasználó lekérdezheti és egyeztetheti saját igényeivel a fölkeresett hálószem üzemeltetőjének személyiségi jogi politikáját (privacy policy). A P3P szabvány szerinti adatcsere egy adott szolgáltatáshoz (service) kapcsolható, és lehetővé teszi, hogy a felhasználó előírásokat adjon a szolgáltatónak az általa választott politika paramétereire. A szolgáltató gépileg olvasható formában közli ajánlatát (proposal), ami a szolgáltató által felügyelt "birodalomra" (realm) vonatkozik. A leírást egy harmonizáló szótár (harmonized vocabulary) segíti. A felhasználó ügynökprogramként (user agent) működő böngészője elemezheti (parse) az ajánlatot, és egyeztetheti a paramétereket az alkalmazóval. A döntést metanyelven adja át a szervernek. Nem minden helyen kell örökké egyeztetgetni, ha a felhasználó rögzít néhány politikai döntést, mert az ügynökszoftver automatikusan továbbíthatja azokra a helyekre, ahol az elfogadható. Az egyeztetett politikai variációkat a felhasználó oldalán adatszekreterekben (data repository) tartják. A P3P szabványos elemeket definiál ezekhez az adatgyűjteményekhez. Az adatok biztonságos cseréjét más szabványokkal, illetve hitelesítőkkel (assuring party) kell garantálni, például a P3P Bizottság előtt létesült TRUSTe szövetség munkái alapján (www.truste.org).
A P3P Bizottság eredetileg bővebb szabványban gondolkodott, de a gyorsabb megvalósíthatóság végett egyszerűbb megoldást publikált a munka végén. Eredetileg több variációt is fel lehetett volna ajánlani egy hálószemen, de ezt egyelőre nem valósították meg. A P3P Bizottság a továbbfejlesztéssel megvárja, amíg a gyártók elkezdik beépíteni a szabványos technológiát böngészőikbe és hálópublikációs szoftvereikbe, valamint tapasztalatokat szereznek a használhatóságról.
Kapcsolódó cikkek
- Kína bezáratott 25 videómegosztó oldalt
- A Google nem használhatja a GMail nevet
- 26 évet kaphat a spam-király
- Lekapcsolnák a netről a fájlcserélőket a japánok
- Gitárgyártó perel a Guitar Hero miatt
- Az iTunes és az iPod miatt perelik az Apple-t
- Vesztegetési botrány a Wikipediánál
- Egységesíteni kell az uniós távközlési szabályozást
- Védjegyoltalmi vita a CeBIT-en
- Google: Kitiltva az amerikai katonai támaszpontokról
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel érkezik az új Philips monitor
Ez a monitor ragyogó színeket, csatlakoztathatóságot és egy sor más olyan funkciót kínál, amelyek bárki munkaterületét magasabb szintre emelik. A Philips 27B2U6903, a Philips üzleti monitorainak legújabb tagja a legmodernebb technológiával, például UHD 4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, így a felhasználók mindennapi feladatai gördülékenyebbé és jobb minőségűvé válnak.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Már Magyarországon is kapható a Huawei zászlóshajó-okostelefonja
Már elérhető hazánkban a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a HUAWEI Pura 70. A gyártó épp egy hete bővítette hazai termékportfólióját a HUAWEI WATCH GT 5 okosóra-modellekkel, és ezúttal az okostelefonok piacán erősíti jelenlétét a HUAWEI Pura 70 okostelefonnal. Az új sorozat a Huawei P széria mobilfotózás és dizájn terén szerzett tapasztalatait építi tovább: többek között az Ultra Lighting XMAGE kamerarendszernek köszönhetően lehetővé teszi a gyors és éles fényképek készítését is.
Revo Uninstaller Portable 2.5.0
Könnyen eltávolíthatjuk rendszerünkből a szükségtelen programokat, valamint azonosíthatjuk a nem kívánt futó alkalmazásokat. Lehetőségünk van rendszeroptimalizálásra, rendszertakarításra, nyomok eltávolítására stb.