20%-kal lesznek drágábbak a Bluray DVD filmek a hagyományosaknál

Milkovits Gábor, 2006. február 11. 21:03
A Sony Pictures nyilvánosságra hozta a stúdió által első körben Bluray DVD lemezen kiadásra kerülő filmek nagykereskedelmi árait, amelyek a vártnál valamivel kevésbé lesznek magasabbak a mostaniakénál.
A közlemény szerint a már régebben, korábbi formátumban is kiadott filmek átlagosan 17,95 (kb. 3800 Ft); az új mozik pedig 23,45 (kb. 5000 Ft) dollárba fognak kerülni nagykereskedelmi forgalomban. Ez utóbbi ár nagyjából 15-20%-os emelkedést jelent a mostanihoz képest, ami elemzők szerint kevesebb, mint amire a piac előzetesen számított egy következő generációs, HD képfelbontású filmek tárolására alkalmas médiumtól. Szerintük az alacsonyabb árképzés mögött egyértelműen olyan megfontolások állnak, hogy a kedvező árral eléggé vonzóvá tegyék a Bluray-t mind a jelenlegi formátum mielőbbi felváltásában, mind pedig a konkurens kéklézeres HD DVD-vel szembeni versenyben. Richard Doherty az Envisioneering piaci elemző cég részéről úgy nyilatkozott a Reuters-nek, hogy a formátumok körüli háború eddigi fejleményeinek fényében a Bluray vártnál barátságosabb árképzése igen pozitív fejlemény.

A Bluray platformot támogató többi stúdió egyelőre nem kommentálta a Sony Pictures bejelentését, ám innentől kezdve valószínű, hogy az ő áraik is hasonlóak lesznek majd. Szakértők szerint egyébként az alacsonyabb nagykereskedelmi ár elvileg nem feltétlenül eredményez ugyanolyan mértékben olcsóbb árképzést a kiskereskedelemben, ugyanakkor nyilvánvalóan elősegíti azt. A Sony Pictures lépése azért is érdekes, mert mindez idáig a HD DVD-t tartották az olcsóbb alternatívának, az alacsonyabb gyártási költségek miatt. A rivális tábor a lejátszók terén indított árversenyt: a Toshiba tervei szerint 499 és 799 dollár közötti áron fogja piacra dobni termékeit, míg a Samsung fejlesztés alatt álló Bluray lejátszója 999 dollárba fog kerülni. A jelenlegi állás szerint az első HD DVD lejátszók, írható lemezek és filmek márciusban, a Bluray eszközök pedig májusban lesznek kaphatók. A HD DVD formátumban kiadásra kerülő mozifilmek várható áráról egyelőre egyik stúdió sem nyilatkozott.
Kulcsszavak: Blu-ray DVD Sony

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09