Nemzetközi Tanácsadói Testület formálja az internet jövőjét

forrás Prim Online, 2006. május 18. 12:43
Kofi Annan ENSZ főtitkár Tanácsadó Testületet hozott létre az internet jövőjéről folytatandó globális párbeszéd kereteinek és tartalmának meghatározására. A csoport 20 kormányzati tagját – köztük Kovács Kálmán informatikai és hírközlési minisztert – a világ különböző részeinek vezető szakemberei közül választotta ki a főtitkár.
A nemzetközi Tanácsadói Testület célja az internet zavartalan fejlődésének biztosítása és az általa kínált lehetőségek kihasználása révén a digitális szakadék valamennyi dimenziójának csökkentése, majd felszámolása. Az ENSZ Információs Társadalom Csúcstalálkozójának (WSIS) 2005. novemberi döntésével összhangban, a Tanácsadó Testület javaslatai által meghatározandó módon, az idei év végén létrejön az ún. „Internet Governance Forum”, amely valamennyi érdekelt, így a kormányzat, valamint a civil- és üzleti szféra képviselőinek részvételével dolgoz majd ki javaslatokat az internet jövőjével kapcsolatban. Magyarország 2003 óta a folyamat alelnökeként aktív résztvevője a WSIS üléseinek, melynek eredményképp most a nemzetközi Tanácsadói Testületbe is tagságot nyert.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az internet irányításáról folytatott nemzetközi párbeszéd aktív résztvevőjeként, 2005. november 25-én nemzeti szinten életre hívta a civil, piaci és kormányzati szereplők konzultációs platformját, az Internet Jövője Fórumot, mely a nemzetközi szinten képviselendő egységes hazai álláspont kialakítását tűzte ki céljául. Ennek érdekében a résztvevők 2005. december 8-án közös – Kofi Annan ENSZ főtitkárnak is eljuttatott – nyilatkozatot fogadtak el, melyet eddig 49 hazai szervezet írt alá.
Kulcsszavak: trend internet

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32