Az .xxx bejegyző beperelte az amerikai kormányt

Milkovits Gábor, 2006. május 20. 17:01
Az ICM Registry, az .xxx pornó domain bejegyzését kérelmező társaság beperelte az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumát, mivel az intézmény szerintük nyomást gyakorolt az ICANN-ra a bejegyzés elutasítását szorgalmazva.
Az ICM beadványának közvetlen célja egyébként az, hogy a minisztérium (Department of Commerce – DoC) kénytelen legyen kiadni legalább 100 oldalnyi a nyomásgyakorlásról tanúskodó, ám eddig visszatartott információt. A társaság ugyanis az információ szabadságát biztosító törvény alapján még tavaly októberben kézhez kapott mintegy 1600 oldal dokumentációt a minisztériumtól, ám ebből 120 oldal kiigazításokat tartalmazott, 98 pedig teljesen üres volt. Stuart Lawley, az ICM Registry vezetője szerint már a javítatlan, illetve nem törölt részben is számtalan bizonyíték található arról, hogy az amerikai kormányzat erőteljesen lobbizott az .xxx domain bejegyzése ellen, beleértve más kormányok befolyásolását, illetve az ICANN esetleges pozitív döntésének felülbírálásával való fenyegetést. Ez utóbbi igen komoly aggályokat vet fel, mivel a Kereskedelmi Minisztérium és a kormány mindeddig fennen hangoztatta azt az álláspontját, hogy a képletes felügyelet mellett sosem szól bele az internetes domaineket kezelő ICANN non-profit szervezet napi munkájába.

A pornóoldalaknak az internet többi részétől való könnyebb elkülöníthetőségét célzó .xxx domain ellen több magát kereszténynek nevező ultra-konzervatív szervezet is tiltakozását fejezte ki az Egyesült Államokban, mert ez szerintük legalizálná az online pornográfiát. Mivel ezek a csoportok komoly befolyással bírnak egyes republikánus választói körökben, a Bush kormányzat az ő nyomásukra mindenképpen igyekezett megakadályozni a bejegyzést. Az eszközök között közvetlen bizonyíték egy tavaly augusztusi levél, amelyben Michael Gallagher miniszter az ICANN vezetőit az .xxx szavazás elhalasztására kéri. A végső döntéssel kapcsolatban maga Viviane Reding, az EU Informatikai és Médiaügyi Biztosa is nemtetszését fejezte ki, mivel szerinte ez volt az első olyan eset, amikor az Egyesült Államok kormánya tisztán politikai szándékkal beavatkozott az ICANN munkájába. Ez még komolyabban felveti az internet hosszú távú ellenőrzésének kérdését, amellyel kapcsolatban éles viták zajlottak az ENSZ 2005. novemberi tunéziai csúcsértekezletén.
Kulcsszavak: szex domain jog

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32