A cyber-bűnözők Trójaiakkal támadnak

forrás Prim Online, 2006. július 14. 10:34
A Trójaiak, valamint a bot-ok és az álcázott hozzáférésű Trójaiak nagy száma megerősítik, hogy a levelek útján terjedő férgek dinamizálódása mögött gazdasági érdekek állnak.
A PandaLabs által, 2006 második negyedévében felfedezett, levelek útján terjedő férgek több mint ötven százaléka az úgynevezett Trójai volt. Ez az adat az előző negyedévhez képest növekedést mutat, hiszen akkor az elektronikus levelekkel terjedő férgek 47 százalékát tették ki ezek. Ugyanakkor, más férgek - melyek egészen mostanáig szintén a levéllel terjedők egyik válfaját képezték, és amelyeket a cyber-bűnözők használták a legtöbbet – előfordulása tovább csökkent, mostanra az összesnek mindösszesen öt százalékát kitéve.

Ezek a számok igazolják a levéllel terjedő veszélyforrások új dinamikáját, melynek célja a haszonszerzés. A Trójaiak a leggyakrabban alkalmazott, önmagukban is veszélyt jelentő eszközök, melyek elérhetik ezt a célt. Luis Corrons, a PandaLabs igazgatója szerint:

„ a Trójai egy különösen sokoldalú, rosszindulatú kódsor, ami több kárt okozó folyamatot is képes működtetni: jelszóval védett információ megszerzése, a fertőzött számítógépek távoli vezérlése, a billentyűleütések rögzítése…stb. Hovatovább, általában észrevétlenül települ a gépre és a nélkül végzi feladatát, hogy a számítógép használója azt észrevenné. Ezért is a legideálisabb eszköz a cyber-bűnözők számára. A járványok, melyeket a körüzenetekben terjedő férgek, valamint amik a szoftver-sebezhetőségeket használják ki, felhívják magukra a felhasználók figyelmét, akik ezután gyorsan eltávolíthatják ezeket a rendszerükből. Ebből kifolyólag, nem alkalmasak arra, hogy könnyen pénzt kereshessenek velük.”

A levelek útján terjedő férgek megalkotóinak ezen új célkitűzése a bot-ok (16%) és az álcázott hozzáférésű Trójaiak (12%) utóbbi negyedévi nagy számában is megfigyelhető. Ezek a veszélyforrások szintén széles körben elterjedtek azon üzleti bűncselekménymodelleknél is, melyek jövedelemhez juttatják a cyber-bűnözőket. A bot-ok lehetővé teszik az akár számítógépek ezreiből álló, a támadó által távolról vezérelhető robot-hálózatok létrehozását annak érdekében, hogy a létrehozó olyan, különböző tevékenységeket végezhessen velük, mint például a spam –küldés. Erre nagyon szemléletes példa ClickBot.A, az a bot, amelyik gépek ezreit fertőzte meg, aztán belerángatta ezen számítógépek használóit egy kiterjedt pay-per-click rendszerben működő szélhámosságba.

„Annak ellenére, hogy a nagy járványok időszaka már úgy tűnik, hogy a múlté, az Internet helyzete az IT veszélyforrások tekintetében aggodalomra ad okot. Az elektronikus levelek útján terjedő férgek száma fokozatosan emelkedik és jelentős részük a cyber-bűnözéshez köthető. Ebben a helyzetben sok felhasználó úgy érzi, hogy nyugodtan hátradőlhet, noha, számítógépe nem áll megfelelő védelem alatt. Mindenesetre, az ilyen férgek megalkotói megpróbálják termékeiket úgy elhelyezni a gépeken, hogy azok használói azt észrevennék. Ezért nemcsak hogy elengedhetetlen, hogy a klasszikus antivírus rendszerek naprakész változatát használjuk, de tanácsos ezeket proaktív technológiával együtt alkalmazni, ami a még ismeretlen férgeket is képes észlelni” - jegyezte meg Luis Corrons.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32