Dell asztali PC-k AMD processzorral
Milkovits Gábor, 2006. augusztus 20. 18:21
A Dell és az AMD külön közleményekben bejelentették, hogy szeptembertől a vezető PC-gyártó AMD lapkás Dimension asztali számítógépeket hoz forgalomba.
A negyedéves pénzügyi beszámolójához csatolt, kétmondatos közleményében a Dell arról is beszél, hogy még az idén dupla csatlakozós, többprocesszoros Opteron szervereket dob piacra. A sajtóban hetek óta fel-felbukkanó, AMD-alapú Dell noteszgépekről szóló találgatásokat ugyanakkor hivatalosan nem erősítették meg, habár mind a Dell egy neve elhallgatását kérő vezetője, mind pedig az AMD tajvani általános igazgatója valósnak minősítette az információt. Arról, hogy a Dimension asztali PC-kben konkrétan milyen AMD lapkák lesznek majd, egyelőre szintén nem közöltek semmit, ám szakértők Sempron, illetve a drágább modelleknél Athlon 64 X2 processzorokat valószínűsítenek.
A Dell több évtizedes gyakorlatot szakított meg azzal, amikor idén májusban, az addig kizárólagos Intel-alapú modellek mellett, AMD Opteron lapkás szervereket hozott forgalomba. Szakértők akkor rögtön azt jósolták, hogy a lépésre rövidesen az asztali és noteszgép PC-k terén is sor kerül, és most úgy tűnik, igazuk is lett. A döntés mögött több tényező is állhat, hiszen a Dell az AMD lapkák utóbbi két évben elért sorozatos sikereinek hatására, pusztán minőségi alapon jóval korábban is megtehette volna ezt. Ráadásul most, az Intel Woodcrest szerverprocesszorának, illetve teljes új Core termékcsaládjának és architektúrájának a megjelenésével éppen, hogy még egy oka lehetett volna a cégnek az exkluzív partneri viszony fenntartására az Intel-lel. Valószínű azonban, hogy a fő motiváció a versenyképesség megőrzése úgy, hogy ehhez a sok esetben jobb teljesítmény/ár arányt felmutató AMD processzorokat is felhasználják, ahogy az összes rivális cég is teszi. Ezen a téren intő jel lehet a Dell számára, hogy miközben második negyedéves bevételei 5%-kal meghaladták a tavalyi eredményt, addig a vállalat nyeresége 51%-kal alatta maradt az egy évvel korábbi profitnak.

Kapcsolódó cikkek
- Mától kaphatók a Dell Linux PC-k
- Dell játék PC felgyorsított Intel processzorral
- Múzeumban az ős-Dell
- Május végén érkeznek az ubuntus Dell PC-k
- Dell PC-k ismét XP-vel
- Olcsó Dell PC Kínának
- Dell PC játékokhoz 3,2 GHz-es, négymagos processzorral
- Dell Inspiron 1501 noteszgép AMD processzorral
- AMD Dell laptopok 500 dollár alatt
- A HP letaszította a trónról a Dell-t
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24