Könyvelők az elektronikus adóbevallásról, e-ügyintézésről

forrás Prim Online, 2006. augusztus 30. 12:03
Harmadik alkalommal rendez interaktív szakmai konferenciát a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete, a rendezvény ez alkalommal évadnyitó klubnap is egyben. Az egyesület célja a szakma "első kézből" való tájékoztatása, a konferencián többek között a Pénzügyminisztérium és az APEH vezető szakemberei tartanak előadást. Napirendi ponton az elektronikus adóbevallás, az e-ügyintézés, valamint a közeljövőt érintő adóváltozások lesznek. A világhálón is figyelemmel kísérhető esemény élő internetes adását a TVnet Kft. biztosítja.
Évadnyitó klubnapot tart a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) augusztus 31-én. Az interaktív szakmai összejövetel a hazánkban dolgozó mintegy százezer könyvelő, adótanácsadó és más számviteli szakember munkáját érintő aktuális kérdésekről, tervekről és változásokról nyújt tájékoztatást a résztvevőknek. "A kb. 5 órás program fókuszpontja az e-ügyintézés tapasztalatai, kommunikációja és további lehetőségei az adóigazgatásban, valamint az elektronikus bevallás lesz. A klubnapon többek között a Pénzügyminisztérium és az APEH prominens vezetői tartanak előadást, így első kézből kaphatnak információt a jelenlévők" - mondta Lengyel Tibor, az MKOE elnöke.

A fórumon olyan mérvadó szakemberek szólalnak fel, mint például Karácsony Imréné pénzügyminisztériumi szakállamtitkár, Hadi László a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, és Nagy József, az APEH főosztályvezetője, aki elmondta: "Az adóváltozások mindenkit érintenek, a megfelelő tájékozódás és tájékoztatás pedig idővel, munkával jár. Ezért fontos, hogy egy olyan egyesület, mint az MKOE, szakmai oldalon, nagy plénum előtt tud hatékony segítséget nyújtani".

A napról-napra bővülő, jelenleg közel ezer tagot számláló könyvelőegyesület által szervezett klubnap a TVnet Kft. segítségével az interneten keresztül is figyelemmel kísérhető (www.mkoe.hu), így a jelenlévők mellett még mintegy tízezer számítógéppel rendelkező könyvelő is részese lehet az eseménynek. A helyszíni fórumon időhiány miatt meg nem válaszolt kérdéseket az egyesület az info@mkoe.hu e-mail címre várja. Az évadnyitó klubnap részletes programja az egyesület honlapján érhető el.
Kulcsszavak: e-government jog

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32