GPhone: Mobiltelefont fejleszt a Google
Az interneten már több fantáziamodell is feltűnt, de ezek inkább kitalálójuk Photoshop-kezelését dicsérték, mit jóltájékozottságát. Mivel a weben se szeri, se száma az ilyen áltermékfotóknak, senkit nem mozgatott meg az álhír, annál nagyobb viszont a meglepetés most, hogy a Google spanyol és portugál részlegének vezérigazgatója, Isabel Aguilera egy szolgáltatásokról és termékekről szóló beszédében sok egyéb mellett elejtett néhány szót a Google saját készülékéről, elismerve a mobilprojekt létét.
Érdekes, hogy egy ilyen jelentőségű bejelentést nem az amerikai vezetés tett meg, így az elemzők nem biztosak abban, hogy Aguilera pontosan egyeztette lépését a felső vezetéssel és a tulajdonosokkal. Mindenesetre a lényeg a csak GPhone néven emlegetett készülék léte, ami arra enged következtetni, hogy a Google hasonló lépésre készül, mint az Apple. Ma már, csupán néhány hónappal bejelentése után jól látható, hogy az iPhone alaposan felkavarta a mobilpiacra évek óta jellemző állóvizet, mind design, mind érintőképernyős hardver szempontból. A GPhone hasonló céllal készülhetett, ám ezúttal nem a hardver, hanem a Google erőssége, a szoftver és az alkalmazások, szolgáltatások lehetnek a központban. Akárhogy is, az iPhone példája azt mutatja, hogy a felhasználók számára egy új nagy szereplő megjelenése a piacon pozitív hatású, remélhetőleg így lesz ez akkor is, amikor a Google belép a mobiltelefongyártók sorába.
Kapcsolódó cikkek
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
- Kártyafüggetlen Galaxy Nexus 750 dollárért
- Beszüntetik a Google első telefonjának amerikai forgalmazását
- A Google leállította a Nexus One mobil közvetlen online forgalmazását
- Egyre népszerűbbek az Android okostelefonok
- Még áprilisban forgalomba hozza a Vodafone a Nexus One-t
- Mobiltelefon-kamerával fotózott feliratokat fordít a Google szoftvere
- Kiábrándítóan rosszul fogy a Google-mobil
- Vállalati Nexus mobilt tervez a Google
- Túl drága a Google első telefonja
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.