Google- Ruanda - Kenya

forrás Prim Online, 2007. március 22. 11:21
A Google bejelentette, hogy partnerkapcsolatra lépett a Ruandai Infrastrukturális Fejlesztésekért felelős Minisztériummal és a Kenyai Oktatási Hálózattal (KENET). Ennek eredményeképp Ruanda oktatási intézményei, állami szervezetei, valamint Kenya egyetemei mostantól a Google Apps-t, a Google testre szabható kommunikációs programgyűjteményét fogják használni. Mindkét afrikai ország diákjai, illetve a ruandai kormány hivatalnokai – intézményeik domain-nevei alatt – ingyen jutnak olyan eszközökhöz, mint az email, a megosztható online határidőnapló, az azonnali üzenetküldő és a szövegszerkesztő.
A ruandai energia- és kommunikációügyi miniszter, Hon Albert Butare így nyilatkozott: “Ez a megállapodás hatalmas előrelépést jelent a ruandai oktatási intézményeknek nyújtott szolgáltatások terén, lehetővé teszi, hogy azok jobban összehangolják oktatási folyamataikat. Úgy gondolom, hogy a kommunikáció a diákok és oktatóik között sokat fog javulni, hiszen az ország minden táján ugyanazt a korszerű, a világ többi részén is hozzáférhető, vezető technológiát fogják használni.”

Három ruandai egyetem, a National University of Rwanda, a Kigali Institute for Education és a Kigali Institute for Science and Technology jut elsőként a Google Apps oktatási csomagjához, míg az ország minisztériumai a Google Apps alap verzióját használhatják majd. Az első periódusban közel 20 000 ruandai felhasználó veheti igénybe a szolgáltatásokat. Ezt hamarosan a szolgáltatás országos körű kiterjesztése követi majd.

A nairobi-i egyetem 50 000 diákja használhatja majd elsőként a Google Apps oktatási verzióját Kenyában. Ez a szolgáltatás a későbbiekben 150 000 fő számára lesz hozzáférhető az egyetemeken országszerte. A szolgáltatás kiterjesztésén a Google és a KENET együttesen dolgozik.

Shona Brown, a Google üzleti folyamatokért felelős alelnöke elmondta: “A Google-nek alapvető törekvése, hogy a világ összes információját rendszerezze, egyetemesen hozzáférhetővé és elérhetővé tegye. Az egyetemességnek esetünkben kiemelt jelentősége van, meggyőződésünk, hogy ugyanazon színvonalú szolgáltatást kellene tudnia használnia mindenkinek lakóhelyétől, nyelvétől és anyagi helyzetétől függetlenül. Örömömre szolgál, hogy megkötöttük ezt a megállapodást – további együttműködések megkötését tervezzük más afrikai országokkal, hogy az élet minőségét Afrika-szerte olyan szolgáltatásokkal javíthassuk, mint az ingyenes e-mail, az azonnali üzenetküldés, vagy a számítógépek közti ingyenes telefonálás.

A Google Apps a saját domain-névvel rendelkező intézmények és magánszemélyek számára egyaránt lehetővé teszi a Google kommunikációs és együttműködést segítő alkalmazásainak használatát. Minden szolgáltatás megtalálható a Google honlapján és elérhető bármely web alapú alkalmazásokat futtatni képes számítógépen. A Google Apps a következő alapszolgáltatásokat nyújtja:

-    Gmail - felhasználónként 2 gigabyte tárhelyet biztosító levelezési program, biztonságos spam szűréssel és hatékony keresővel. A Gmail-en az azonnali üzenetküldési funkció is elérhető az email-es kezelőfelületen keresztül.

-    Google Calendar - az online naptár megkönnyíti az emberek életének és mindennapi tevékenységeinek szervezését, lehetővé teszi, hogy másokkal is megosszák időbeosztásukat és terveiket.

-    Google Talk - megteremti a számítógépek közti telefonbeszélgetés lehetőségét és az azonnali üzenetküldést.

-    Google Docs & Spreadsheets - segítségével több ember szerkesztheti egyazon dokumentumot vagy táblázatot anélkül, hogy azt e-mail-ben többször oda-vissza küldözgetnék egymásnak, így például egy szervezet több munkatársa dolgozhat ugyanazon a szövegen párhuzamosan. Az alkalmazás minden módosítást elment a későbbi szerkesztés és ellenőrzés megkönnyítése érdekében, illetve a felhasználó meghatározhatja, hogy ki szerkesztheti és ki olvashatja az adott információt.

-    Google Page Creator - ennek a WYSWYG-típusú (What you see is what you get – azt látod, amit kapsz) honlapszerkesztőnek a segítségével a webmesterek egyszerű honlapokat hozhatnak létre és tehetnek közzé saját domain-nevük alatt, még akkor is, ha nem rendelkeznek semmilyen korábbi ilyen irányú tapasztalattal.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32