Telefon-előfizetés nélküli ADSL az Interware-től is
Kiknek is előnyös a tisztaDSL konstrukció? Mindazoknak, akik nem használják vezetékes telefonjukat, és ezért nem szeretnének felesleges kiadásokat magukra vállalni az internet előfizetés mellett. Nem mellékes az sem, hogy ennek köszönhetően mindössze egy szolgáltatóval kell szerződniük, így számla is csak egy helyről érkezik részükre.
A tisztaDSL esetén a megrendelés is nagyon egyszerű, hiszen az ügyfélnek nincs más dolga, mint a szolgáltatás létesítését követően lemondani korábbi vezetékes telefon előfizetését, vagy új megrendelés esetén nem is szükséges megrendelnie a telefonszolgáltatást. Sokak számára fontos előnyt jelent majd e könnyebbség a hagyományos ADSL előfizetéssel szemben, ahol szükséges a vezetékes telefonelőfizetés megléte.
Az Interware új szolgáltatása nem csupán az új lakossági és üzleti ügyfelei számára elérhető, hiszen a korábbi ügyfelek mellett más szolgáltatók ügyfelei is választhatják ezt a szolgáltatást. A szolgáltatót váltó ügyfeleknek mindössze a korábbi szolgáltatójukkal kötött szerződésben foglalt hűségidő lejártát kell megvárniuk és máris szabad az út a tisztaDSL felé. Az új szolgáltatás egyszerűen, online módon is előfizethető az Interware weboldalán keresztül a www.interware.hu címen.
sajtóközlemény
Kapcsolódó cikkek
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
- A TVnet a leginnovatívabb szolgáltató
- Idén a UPC a legjobb sávszélesség-bővítő
- VIVAnet szolgáltatások munkáltatói utalványra
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
- Internet szabadon és könnyedén a Pannon új csomagjaival
- A szabályozás hatására olcsóbb lett az ADSL-szolgáltatás
- Hódít az optikai kábeles internet Japánban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.