Közelebb került az uniós roamingegyezség

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 16. 10:34
Megállapodtak az Európai Unió központi intézményeinek tárgyalói a nemzetközi barangolási (roaming) mobiltelefonálási díjak maximálásának szabályozásában - jelentették be európai parlamenti képviselők.
Ahhoz azonban, hogy az új tarifák életbe léphessenek, még az EP plénumának és az EU-tagországoknak is jóvá kell hagyniuk a megállapodást, amely 50 eurócent alatt határozza meg a külföldről kezdeményezett és 24 centben a fogadott roaminghívások plafonját. Ez 70 százalékos csökkenést is eredményezhet a hívási díjakban.

Az Európai Bizottság azt szerette volna, ha már idén nyárra sikerül megoldani a roamingdíjak radikális csökkentését. Ez meg is valósulhat, ha az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén megszavazza a megállapodást, a tagországok képviselői pedig június elején jóváhagyják azt. Onnan kezdve egy hónapon belül a mobilcégek kötelesek lennének az új árazást felajánlani előfizetőiknek, akik mindazonáltal még később is dönthetnek úgy, hogy akár drágábban is megtartják jelenlegi szolgáltatásaikat.

A megállapodás értelmében két éven belül további csökkentésnek kellene következnie, 2010-ben pedig felül kell vizsgálni az új szabályozás tapasztalatait.
Kulcsszavak: EU roaming jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14