Közösségi Technológiai Központ nyílik Tatabányán

forrás Prim Online, 2007. július 2. 16:15

A Komárom-Esztergom Megyei Civil Szolgáltató Központ a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) és a Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) közös E-civil programja keretében Tatabányán megnyitotta a civil szervezetek számára informatikai szolgáltatásokat és professzionális támogatást nyújtó Közösségi Technológiai Központját. A hároméves projekt során az ország minden megyéjében hasonló központok állnak majd rendelkezésre.

A tatabányai megnyitást az elmúlt hetek pécsi, nyíregyházi és veszprémi ünnepélyes átadása előzte meg. A projekt megvalósításához elengedhetetlen volt az az összesen félmillió dollár értékű támogatás, amelynek első, 130,000 dolláros részletét a Microsoft képviseletében Brad Smith, a Microsoft Corporation alelnöke és jogi vezérigazgatója nyújtotta át ez év januárjában a NIOK és a CISZOK részére a Korlátlan Lehetőségek program keretében. A támogatás elsősorban pénzbeli, de az alapítványok ezen kívül szoftvereket és a képzéshez szükséges tananyagokat is megkapják.

Korlátlan Lehetőségek programjával a Microsoft megújítja és felgyorsítja azon hosszú távú vállalását, hogy technológia, képzés és partneri együttműködés révén segíti az oktatás átalakítását, a helyi innováció előmozdítását, a munkahelyek teremtését. A program végső célja, hogy a felsorolt erőfeszítésekkel hozzájáruljon a mindenki számára elérhető, folyamatos és fenntartható társadalmi, illetve gazdasági növekedés kialakításához.

Komárom-Esztergom Megyei Civil Szolgáltató Központ, a NIOK valamint a CISZOK közös E-civil programjának célja az informatikai infrastruktúra létesítésén túl, hogy a professzionális támogatások (tréningek, tanácsadások, mentori programok) elektronikus civil szolgáltatások formájában is elérhetővé váljanak. A program három fő pillérre épül: a civil szervezetek informatikai műveltségének fejlesztése a hatékonyabb mindennapi munka érdekében;  további munkalehetőségek biztosítása a megnövekedett feladatok által, valamint a megszerzett – elsősorban informatikai – tudás átadása a civil szervezetek célcsoportjainak, kiemelten a hátrányos helyzetű közösségeknek. A hároméves program során országszerte több mint 2000 fő szerezhet informatikai alapismereteket és a civil szervezetek munkáját segítő tudást.
 
A Komárom-Esztergom megyei Civil Szolgáltató Központ keretében működő Közösségi Technológiai Központ a július 2-i nyitást követően infrastrukturális hátteret biztosít azon civil szervezeteknek, amelyek nem rendelkeznek megfelelő informatikai eszközökkel a napi munkájuk elvégzéséhez. Az eszközhasználaton kívül a központ munkatársai személyes segítséget, tanácsadást tudnak nyújtani annak érdekében, hogy a civil szervezetek a számítógép és az internet adta lehetőségeket minél jobban tudják hasznosítani munkájukban.

Ősztől kezdődik a civil szervezetek munkatársainak okatatása, amelyek során elsajátíthatják többek között az elektronikus pályázatírási tudnivalókat, javíthatják hálózatépítési tevékenységüket, valamint felkészültebben, hatékonyabban szólíthatják meg ügyfeleiket. A megyében évente 7-8 képzésre kerül sor.

A Microsoft Korlátlan Lehetőségek (Unlimited Potential) programjáról:

A Microsoft 2003-ban hívta életre a Korlátlan Lehetőségek programot, amelynek keretében eddig összesen több mint 255 millió dollárt bocsátott a közösségi technológiai központok rendelkezésére készpénz, illetve szoftverek formájában. A központok alapfokú technológiai készségfejlesztő és gyakorlati képzést nyújtanak világszerte a szolgáltatások szempontjából hátrányos helyzetű közösségeknek.

A Microsoft Magyarországon 2003 óta több mint 2 millió dollár értékben nyújtott segítséget magyar pályázóknak a Korlátlan Lehetőségek programja keretében. 2003-ban a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány nyíregyházi szakképző iskolája részesült támogatásban, amiből fogyatékos fiatalok informatikai képzését oldották meg. 2004-ben a Magyar Teleház Szövetségnek, egy évvel később a Budapesti Politechnikum Alapítványnak adott támogatást a nemzetközi bírálóbizottság, míg tavaly a Roma Esély az Európai Uniós Csatlakozásért, illetve a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány pályázatát találták támogatásra érdemesnek. Az azóta eltelt idő alatt mindegyik alapítvány szép sikereket ért el, és nagyszerű eredményeket tud felmutatni a hátrányos helyzetűek számítástechnikai képzése terén.

A Microsoft 2007. elején 130,000 dollár támogatást nyújtott át a NIOK/CISZOK civil hálózat részére a Korlátlan Lehetőségek program keretében.

Kulcsszavak: e-government Microsoft-hu

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40