Kritikus fontosságú Windows-, Office-, Excel-javítások érkeznek
A Microsoft közreadott egy előzetes anyagot, mely felkészíti a rendszergazdákat a várható telepítési feladatokra. A vállalat a szokásos módon minden hónap második keddjére ütemezett frissítési periódusában legalább hat különálló csomagot tesz majd elérhetővé, ezek a Windowst, az Office-t és az Excelt, valamint a .NET alaprendszert is érintik majd.
A hat frissítés közül három biztosan kritikus minősítésű lesz, ez a cég legmagasabb biztonsági rizikó szintje. A Windows Vista egy enyhén veszélyes hiba javítását kapja majd egy információszivárgási probléma megoldására. Két fontosnak minősített frissítés az Office Publisher és a Windows XP Pro réseit foltozza majd be. A három kritikus besorolású javítás pedig a Windowst, az Office-t és az Excelt érinti majd. A frissítési ütemtervben, ahogy azt megszokhattuk, akár az utolsó pillanatban is történhet változás, de a szoftvercég közleménye szerint ezek azok a frissítések, melyek letölthetőségére mindenképpen számíthatunk.
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.