Majdnem mindenki internetezik Dél-Koreában
A lap közleménye szerint az ázsiai állam 15.9 millió háztartása közül mintegy 14.3 millióba be van vezetve a szélessávú internet, a fővárosban, Szöulban és annak közvetlen környékén pedig 100%-nál is nagyobb a lefedettség, ami azt jelenti, hogy némelyek több szolgáltatóval is szerződést kötöttek. A minisztérium szóvivőjének elmondása szerint Szöul egyike a világ legjobban behálózott helyeinek.
Azonban Dél-Koreán belül is vannak olyan régiók, amelyek jócskán le vannak maradva a fővárostól, és a háztartásoknak "csupán" a 60-70%-ában van szélessáv. Az internet terén leginkább felzárkózásra szoruló vidék az ázsiai országban Jeolla, ahol 58,4%-os a lefedettség, ám ez is jóval a magyar átlag fölött van...
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Két új ZTE mobil érkezett a magyar piacra
A ZTE két, 2024-ben debütáló modellje, a nubia Flip 5G és a nubia Music nemrég megérkezett a magyar piacra is. A ZTE első összehajtható okostelefonja, a nubia Flip 5G, és a zenére hangsúlyt fektető nubia Music már elérhető a magyar vásárlók számára.
A TikTok és a YouTube a tinédzserek első számú mobilos platformja
Mintegy négy órát töltenek telefonjuk képernyője előtt egy átlagos napon a 16–35 évesek, ennek csaknem felét közösségi médiumok alkalmazásai teszik ki – egyebek mellett ez derült ki az NMHH friss kutatásából. A fiatal felnőttek digitáliseszköz-használati szokásait vizsgáló reprezentatív tanulmány a megszokott online kérdőíves felmérés mellett szoftveres adatgyűjtéssel, objektív készülékhasználati adatok elemzésével is dolgozott a minél megbízhatóbb eredmények érdekében.
A jövő programozói versenyeztek
A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói mérték össze tudásukat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett Regionális Programozói Csapatversenyen. A résztvevők számot adhattak arról, rendelkeznek-e naprakész informatikai tudással és hogyan tudnak csapatban dolgozni.
Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.
Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival
Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.