Mégis támogatja az Intel a százdolláros laptop projektet
A döntés azért meglepő, mert a vezető processzorgyártó mindeddig élesen kritizálta a kezdeményezést, mondván, hogy az csak lebutított, csökkentett funkciós számítógépeket ad a harmadik világban élő gyermekek kezébe, akik így továbbra is tartósan hátrányos helyzetbe kerülnek. Az Intel ehelyett saját Classmate PC elnevezésű hordozható számítógépét próbálta népszerűsíteni a fejlődő térségekben, viszonylag alacsony példányszámban. Most viszont a cég az OLPC alapítvánnyal közösen egy olyan közleményt adott ki, amelynek értelmében a technológia, valamint az oktatási tartalmak terén is együtt kívánnak működni.
Az OLPC program eredeti támogatói között a Google-t és az AMD-t is megtaláljuk; éppen az Intel riválisaként számon tartott csipgyártó adja a projekt keretében kifejlesztett XO laptop processzorát. Az Intel korábbi kritikájával szemben szakemberek dicsérték az XO erős napfényben fekete-fehérre váltó, nagy felbontóképességű színes képernyőjét, hajtókarral feltölthető akkumulátorát, vezeték nélküli hálózati képességét, tartós kivitelét, és persze alacsony árát. A tervek szerint szeptemberben kezdik meg az XO sorozatgyártását, amely darabonként 176 dollárjába fog kerülni a kormányoknak.
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AI új világa: Influenszerek és a reklámipar forradalma
A mesterséges intelligencia robbanásszerűen tört be az élet minden területére, így a reklámiparba is, és mostanra már az influenszerek világát is átalakítja. Az AI alkalmazásával a kis- és középvállalkozások számára is lehetőség nyílik arra, hogy költséghatékony módon, élethű, meggyőző karaktereken keresztül juttassák el üzeneteiket a célcsoportjukhoz. Ez pedig komoly kihívást jelenthet a kisebb követőtáborral rendelkező véleményvezérek számára.
Új HR vezetőt kapott a Schneider Electric dunavecsei okosgyára
Kecskés Krisztinát a Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) HR vezetőjévé nevezték ki. Feladatai közé tartozik, hogy a folyamatosan fejlődő üzem számára megfelelő szakembereket találjon, támogassa a szervezet fejlődését, és javítson a HR folyamatok hatékonyságán. Emellett stratégiai célja, hogy elősegítse a Schneider Electric azon törekvését, hogy vonzó karrierlehetőségeket kínáljon a fiatal tehetségeknek, és biztosítson számukra szakmai fejlődési lehetőségeket a DSPS-nél vagy akár a vállalatcsoport más területein, legyen szó szakmai előrehaladásról vagy a legmodernebb technikai megoldásokkal rendelkező munkakörnyezetről.
3D-s térkép készül Magyarországról
A HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, júliustól kezdve rendkívüli pontossággal és 3D-ben térképezi fel Magyarország egyes területeit, hogy a világ legfejlettebb térképét készítse el. A folyamatot azzal indítják, hogy a legmodernebb technikával felszerelt járműveikkel járják be az utakat, és pontosan rögzítik az útinformációkat, beleértve az útburkolati jeleket és a KRESZ-táblákat is. Az egyértelműen felismerhető HERE autók 3D-ben is rögzítenek, emellett utcaszintű fényképeket készítenek a látványosságokról, üzletekről, benzinkutakról és éttermekről.
Új szakmai díjat kap a hazai televíziós és streaming-iparág
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) örömmel tájékoztatja, hogy a szervezet kezdeményezésére és tagjai egységes támogatása mellett új televíziós szakmai díjat alapít. A díj célja, hogy elismerje és ünnepelje a hazai televíziós és streaming-iparág legkiemelkedőbb teljesítményeit, mindezt szakmai alapon. Az új díj a magyar televíziós és streaming szakma legjobb alkotóit, produkcióit és sztárjait kívánja kitüntetni, független és szakmai zsűri döntése alapján.
10 Gbps sebesség az Óbudai Egyetemen
Magyarországon az Óbudai Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a WiFi 7 szabványnak megfelelő, legmodernebb vezeték nélküli hálózatot alakított ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőálló, 10 Gbps sebességű hálózatot hozott létre, amely a jobb hálózati élmény, valamint a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érdekében működik. Az állandó innováció és átalakítás eredményeként az Óbudai Egyetem úttörő szereplővé vált, új mércét állítva a hálózatfejlesztés terén az európai egyetemek között. A fejlett hálózati technológiák és a magas színvonalú digitális oktatási környezet alkotják az egyetem sikerének alapját.