Intel Core technológia belépőszinten

Kiss Ádám Zoltán, 2007. augusztus 3. 12:36

Az Intelnél komolyan veszik a korábbi technológia leváltását. A korszerűsítés elérte a Celeron termékcsaládot is, az előző sorozatok nagy fogyasztású, nem hatékony architektúráját a Core2-esek Conroe magja váltja le, az újdonság ráadásul alacsony áron debütál.

Mit is jelent pontosan az új technológia a D betűtől  megfosztott új Celeronoknál? Először is természetesen 65 nm-es csíkszélességet. A Core2-esekből származó Conroe-L itt egy processzormaggal dolgozik. Az új Celeronok tehát a korábbi akár 85 W-os fogyasztás helyett mindössze 35 wattot emésztenek fel. Ennek eredményeképpen a processzor maximális terhelésen is csupán 60 Celsius környékére melegszik. Az újdonság 800 MHz-es FSB-n fut, tehát az elődjével ellentétben használható a Bearlake chipes alaplapokban is. A G33-as alaplapokkal nem is olyan sokára kifejezetten jó ár-érték arányú otthoni szórakoztató központok és irodai munkagépek alapja lehet majd az Intel 4-es sorozatú Celeronja. Amire nagyon fontos odafigyelni, hogy még a Core2 kompatibilis alaplapokban sem egyértelmű a 4-es széria támogatása. Aki ilyet tervez vásárolni, alaposan nézze át az alaplapja hardvertámogatási listáját, hiszen nagy valószínűséggel szükség lesz az alaplap BIOS frissítésére.

Kulcsszavak: Intel processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

A Philips Monitors bemutatja a legújabb QD OLED Evnia gaming monitort

Kiváló képminőséget és kiemelkedő játékélményt biztosít a nagyteljesítményű vizuális specifikációkkal büszkélkedő Philips Evnia 34M2C6500, amely 2024 június közepétől megvásárolható.

2024. június 13. 18:33

Új router kisebb vállalkozások, távmunkában dolgozók és MSP-k támogatására

A Zyxel Networks, a biztonságos, AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szállítója bejelentette az USG LITE 60AX – egy AX6000 WiFi 6 biztonsági router bevezetését. Az all-in-one routert kifejezetten kis- és középvállalkozások (SMB-k), távmunkában dolgozók és menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára tervezte a gyártó. 

2024. június 13. 15:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30