Az Európaiak 40%-a digitális analfabéta

Genda Csongor Zoltán, 2007. szeptember 8. 18:03

Az Uniós országokban egyre nagyobb hiány van IT-szakemberekből, ami azonban még ennél is nagyobb probléma, hogy a lakosság nagy hányada digitális analfabétának számít.

Az európai digitális szakadék létét mi sem példázza jobban mint az, hogy az itt élő embereknek hozzávetőlegesen a 40%-a számítógépes analfabéta, ami azt jelenti, hogy az ilyen személyek még csak alapszintű PC-felhasználói ismeretekkel sem rendelkeznek. "Nem hagyhatjuk továbbra is parlagon heverni a több millió tehetséges, fejlődőképes EU-polgárt. Ki kell aknáznunk azok szellemi képességeit"- nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Viviane Reding, információs társadalom és média ügyekért felelős biztos. Ugyanezen a vélemányen van Günter Verheugen, iparügyi biztos, aki hangsúlyozta, hogy az európai cégek sikerének és versenyképességének záloga a megfelelő információstechnológiai kompetencia.

Már most is kevesebb az IT-szakember, mint amennyire valójában igény lenne, azonban az elkövetkező években még nagyobb lesz a hiány ezen a területen. Az Európai Bizottság ezért egy átfogó intézkedéscsomag életbeléptetését indítványozta, amely az IT-terület erősítését és a digitális analfabetizmus európai térségben való csökkentését (megszüntetését?) célozza. Az Unió szerint a megfelelő, minőségi képzés jelentheti a kiutat a digitális szakadékból.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30