Folytatódik a Storm Worm hisztéria

Genda Csongor Zoltán, 2007. szeptember 8. 19:49

Az év eleji európai viharokkal egyidőben érkező Storm Worm egyre nagyobb problémát jelent. Vannak olyan biztonságspecialisták, akik már tízmillió körülire teszik a vírussal megfertőzött rendszerek számát.

Több biztonsági cég még mindig azt állítja, hogy olyan kétmillió körülire tehető a viharféreggel megfertőződött számítógépek száma, némelyek viszont úgy vélik, - mint például Peter Gutman, az új-zélandi Auckland egyetem professzora és elismert titkosítási szakértője is - hogy ez a szám meghaladhatja a tízmilliót is. Ha ez így van, akkor az így létrejött BotNet nem hogy erősebb a BlueGene/L-nél, hanem a világ tíz legerősebb szuperszámítógépének teljesítményén is túltesz. Gutman szerint az üzemeltetők használhatják jelszavak illetve titkosított dokumentumok feltörésére a zombi PC hálózatot, vagy éppen különböző kormányzati szerverek elleni célzott DDoS-támadásokra.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kik állhatnak a BotNet mögött, és azt sem lehet megjövendölni, hogy mikor és milyen lehetséges célpontok ellen hajtanak majd végre támadásokat a viharféreggel megfertőzött számítógépeket irányító internetes bűnözők.

Kulcsszavak: vírus security

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32