Csúszik a Nokia N-gage, a Warner pedig problémázik a zeneáruház miatt
Kari Tuutti, a Nokia szóvivője azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az N-gage esetében a szoftvertesztelés húzódott el a vártnál tovább, ám az online játékszolgáltatás végül is pár hetes csúszással, decemberben startol. A társaság augusztusban nagy sajtónyilvánosság előtt mutatta be a platformot, amelynek globális premierjét akkor novemberre ígérték.
A másik Ovi-terméket érintő gond az, hogy a Warner Music egyelőre nem bocsátja a Nokia zeneáruház rendelkezésére az érdekeltségébe tartozó zeneszámokat, részben mivel aggályosnak tartja a Nokia Mosh fájlcserélő oldalán zajló, általa illegálisnak minősített zeneletöltéseket. A finn székhelyű mobilóriás álláspontja szerint már eddig is igen sokat megtettek a Mosh-on megosztott tartalmak esetében a szerzői jogok védelmében, így például az Audible Magic szoftverével vizsgálják és szűrik a fájlokat a feltöltés előtt.
A cég reméli, hogy a Universal, a Sony BMG és az EMI mellett a Warner-t is hamarosan sikerül megnyerniük a nagy kiadók közül. A Nokia az első mobiltelefon-gyártó, amely a készülékekről is elérhető online zeneáruházat indított, egyelőre Nagy-Britanniában. A szolgáltatást még az idén ki szeretnék terjeszteni Németországra, Franciaországra és Spanyolországra.
Kapcsolódó cikkek
- A Nokia piacra dobta a 8 GB-os Nokia N95-öt
- A Nokia 15%-kal olcsóbban adja az E65-öt
- Nseries: tartalombővülés a Nokia Video Centerben
- Nokia 6301, egy újabb UMA-telefon
- Nokia E 51 üzleti telefon
- Új Nokia mobilok: 5310, 5610, N81, N81/8GB, N95/8GB
- Nokia 6131i: a világ első szolgáltató nélkül is működő üzleti telefonja
- Mikrofonhiba hátráltatja a Nokia E90 forgalmazását
- A Matsushita állja a Nokia akkucsere milliárdos költségeit
- Windows Live Nokia telefonokon
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.