Az egér leváltására készül az Apple

Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 23. 10:03

A mobiltelefonoknál bevált érintőképernyők mintájára új interfészt hozna létre az Apple, ám ezúttal az asztali számítógépek vezérlésére, és a kéz teljes felületét kihasználva a vezérlésre.

Az iPhone sikere és a felépítését másoló gyártók sora bebizonyította, hogy az érintőképernyő igenis sikeres lehet, ha nem kell egy pálcával böködni a felületet, hanem sokkal természetesebb módon az ujjainkkal vezérelhetjük a készüléket. Ezt a logikát viszi tovább az Apple új elképzelése, mely egy teljesen újfajta humáninterfész megalkotása irányába mutat.

Az egér megszületése igazi áttörés volt annak idején, hiszen már nem csak nyilakkal vagy joystick segítségéve mozgathattuk a kurzort. Azonban az egér hiányosságaira is rámutatott evolúciója, vagyis először a görgős, majd a nyomógombos-görgős, azután pedig a duplagörgős példányok megjelenése és szinte azonnali népszerűsége. Az alkalmazások fejlődésével lassan ideje lenne egy következő paradigmaváltásnak a humáninterfészek területén is.

Az Apple három szabadalmi beadványa elárulja, miben gondolkodik a vállalt. Egy olyan felületet hoznának létre, mely egyszerre több ujjal, sőt tenyérrel is irányítható lenne. A felhasználási területek egyelőre beláthatatlanul tágak, az érzékelőfelület 3d-s alkalmazásoktól a kézírás érzékeléséig sok mindenre alkalmas lehet, gondolunk csak a többszálas alkalmazások egyidejű vezérlésére ujjaink segítségével, de akár egy változtatható kiosztású billentyűzet is létrehozható az egyelőre kísérleti fázisban levű újdonságon.

Kulcsszavak: Apple egér

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

A Philips Monitors bemutatja a legújabb QD OLED Evnia gaming monitort

Kiváló képminőséget és kiemelkedő játékélményt biztosít a nagyteljesítményű vizuális specifikációkkal büszkélkedő Philips Evnia 34M2C6500, amely 2024 június közepétől megvásárolható.

2024. június 13. 18:33

Új router kisebb vállalkozások, távmunkában dolgozók és MSP-k támogatására

A Zyxel Networks, a biztonságos, AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szállítója bejelentette az USG LITE 60AX – egy AX6000 WiFi 6 biztonsági router bevezetését. Az all-in-one routert kifejezetten kis- és középvállalkozások (SMB-k), távmunkában dolgozók és menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára tervezte a gyártó. 

2024. június 13. 15:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30