Mégsem annyira véletlenszerűek az XP-s véletlengenerátor számok

Genda Csongor Zoltán, 2007. november 26. 18:36

Nemrég felfedeztek egy komoly hibát a Windows 2000-ben, amelyről időközben kiderült, hogy az XP-t is érinti. A Microsoft is elismerte a hiba létét.

Izraeli kutatók a közelmúltban a Windows 2000 Pseudo-Random-Number-Generatorában (PRNG) egy olyan rést találtak, amelynek kihasználása esetén a kódvisszafejtés technikájával ki lehet találni a jövőben generálandó, valamint a már alkalmazott véletlenszerű számokat is. A szóban forgó sebezhetőség nem csupán a 2000-es operációs rendszernek, hanem az XP-nek is része - jelentették ki a Microsoft munkatársai, akik nem tekintik kritikus fontosságúnak a hibát, mondván, hogy igencsak körülményesen lehet visszafejteni a titkosítási kulcsokat, ugyanis ennek megvalósításához adminisztrátori jogok szükségesek. A redmondi vállalat ezért ezen okból kifolyólag csupán a 2008-ban megjelenő Service Pack 3-mal fogja majd orvosolni az izraeliek szerint komoly biztonsági kockázatot jelentő rést.

Megnyugtató hír azonban, hogy a Vista és a Windows Server 2003 nem tartalmazzák a fentebb említett hibát.

Kulcsszavak: Windows XP security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

A Philips Monitors bemutatja a legújabb QD OLED Evnia gaming monitort

Kiváló képminőséget és kiemelkedő játékélményt biztosít a nagyteljesítményű vizuális specifikációkkal büszkélkedő Philips Evnia 34M2C6500, amely 2024 június közepétől megvásárolható.

2024. június 13. 18:33

Új router kisebb vállalkozások, távmunkában dolgozók és MSP-k támogatására

A Zyxel Networks, a biztonságos, AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szállítója bejelentette az USG LITE 60AX – egy AX6000 WiFi 6 biztonsági router bevezetését. Az all-in-one routert kifejezetten kis- és középvállalkozások (SMB-k), távmunkában dolgozók és menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára tervezte a gyártó. 

2024. június 13. 15:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30