Hajszálnál kisebb rádió

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 27. 10:58

Százmilliárdszor kisebb az első kereskedelmi rádióknál az a nanorádió, amely vevőként funkcionál a berkeleyi Nanomechanikai Rendszerek Központjában.

Egyetlen nanocsőből áll, amely olyan, mint egy karbonatomokból álló összecsavart levél. Átmérője a hajszál tízezrede, vagyis tíz nanométer. (A nanométer a méter egymilliárd része.) A haj átmérője viszont 50 ezer és 100 ezer nanométer között van.

A nanocső hossza néhány száz nanométer, és a rövid-, illetve a középhullám számára működik antennaként, szintetizátorként és demodulátorként. Az új technikai csodát részletesen a Nano Letters című tudományos hírlevél következő száma mutatja be - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Kulcsszavak: tudomány rádió

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munka jövője: teljesítmény, szabadság, földrajzi határok nélkül

Egy új, 100%-ban távmunkára épülő modell terjed, amely a nemzetközi szintű, teljesítményalapú fizetések révén vonzza a kiemelkedő szakembereket, függetlenül földrajzi elhelyezkedésüktől. Egy amerikai e-kereskedelmi vállalat példája szerint az irodamentes működés radikális rugalmasságot és intenzív, fejlődésorientált kultúrát igényel, elvetve a hagyományos „munka-magánélet egyensúly” koncepcióját.

2025. november 12. 13:16

Még van idő jelentkezni az „Az Év Honlapja” pályázatra!

Az év vége mindig sűrű, de ha van egy weboldalad, applikációd vagy digitális kampányod, amire büszke vagy, ne hagyd, hogy elsikkadjon! Itt a lehetőség, hogy reflektorfénybe kerüljön!

2025. november 12. 11:42

Oltvai Márton lett a Schneider Electric dunavecsei okosgyárának új igazgatója

Oltvai Mártont október 1-jével nevezték ki a Schneider Electric Dunavecsén működő Duna Smart Power Systems (DSPS) okosgyárának élére. A villamosmérnök-közgazdász végzettségű szakember több mint 15 éve dolgozik a vállalatnál. Az elmúlt bő egy évben a cég bécsi üzemét irányította, emellett a GSC Budapest HUB vezetőjeként is tevékenykedett.

2025. november 12. 10:02

A logisztika, ami nélkül nincs karácsony: kulisszatitkok a csúcsszezonból

Miközben a lakosság számára az év vége az ünnepekre való ráhangolódás időszaka, a logisztikai szektorban ilyenkor kezdődik az év legmegterhelőbb szakasza. A karácsony közeledtével a rendelések száma hirtelen megugrik, a raktárak és szállítmányozási hálózatok pedig maximális kapacitáson próbálják kiszolgálni a fogyasztók gyorsaságra vonatkozó elvárásait. Ez a „karácsonyi roham” nemcsak a webshopokat állítja kihívások elé, hanem az ellátási lánc egészének rugalmasságát teszi próbára.

2025. november 11. 20:49

Munkaállomás a zsebedben – produktivitás bárhol, bármikor

Bemutatjuk a Note Air5 C-t – a Note sorozat legújabb tagját, amelyet alkotóknak és teljesítményorientált felhasználóknak terveztek. A Note Air4 C sikereire építve ez a modell új szintre emeli a hatékonyságot: integrált pogo pin csatlakozóival zökkenőmentesen kapcsolódik a billentyűzethez, miközben az Android 15 rendszer modern élményt kínál a jegyzetelés, adatmegjelenítés és könnyed irodai munka terén.

2025. november 11. 19:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01

A jövő járművei a láthatatlan veszélyeket is felismerik – új BME-technológia

2025. október 31. 09:57