Samsung telefonok cserélhető billentyűzettel

Kiss Ádám Zoltán, 2008. január 5. 08:15

A Samsung frissen beadott szabadalmi bejegyzéséből kiderül, merre halad tovább a cég a mobiltelefon-fejlesztésben, igény szerint cserélhető billentyűzet megalkotásán dolgoznak.

Ahogy a mobiltelefonok egyre rövidebb életciklussal rendelkeznek, egyre fontosabb a vásárlói igények kitapogatása, vagy megteremtése. A vásárlási döntéseket sokat a beépített kamera megapixelszáma alapján, vagy a szoftveres háttér, még gyakrabban külalak szerint hozzák meg. A készülék külseje azonban nem csak design szerint vonzó lehet, de még mindig tartogathat meglepetéseket. A Samsung szabadalmi beadványából kiderül, hogy a vállalt mobil üzletága cserélhető billentyűzetben gondolkozik. Ez több előnyt is jelentene a felhasználók számára. Külön specializálódott felületet használhatnak például az SM íráshoz egy qwerty billentyűzet formájában, vagy éppen a megszokott tárcsázó felületet kapják csak éppen jóval nagyobb, jobban látható számokkal. Ez a kialakítás megoldja a mindent-egyben megoldások rákfenéjét, a rengeteg apró, szinte értelmezhetetlen karakter megjelenését. A gyártók régóta küzdenek két ellentétes áramlattal, az egyik a minél egyszerűbb, könnyebben kezelhető, vonzóbb kialakítás, a másik az egyre nagyobb és több kezelőfelületet kívánó tudás beépítése a telefonba. A Samsung most egy egyszerű megoldással oldaná fel a helyzetet, a készülék mindkét oldalán levehető billentyűzetet alakítanak ki, és ezek igény szerint cserélhetők. A rendszer előnye, hogy további billentyűzetlapokat is használhatunk, például kifejezetten zenehallgatásra, vagy a beépített számológép kényelmes kezelésére kihegyezve.

Kulcsszavak: mobiltelefon Samsung

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32