26 százalékkal csökkenhetnek a távközlési összekapcsolási díjak

MTI Sajtóadatbank, 2008. június 23. 08:50

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa nyilvánosságra hozta a Magyar Telekom referencia ajánlataira vonatkozó határozat tervezetét, amelyben a távközlési cég becslése szerint 26 százalékkal csökkentek a díjak.

A Magyar Telekom által a BÉT honlapján pénteken közöltek szerint az összekapcsolási, valamint a helyi hurok és helyi bitfolyam átengedés referencia díjait visszamenőlegesen 2008. május 1-től kell alkalmazni, ahogyan az majd a végleges határozatokban lesz. A végleges határozatok várható megjelenési időpontja 2008. augusztus vége - áll a közleményben.

A helyhez kötött telefonhálózathoz kapcsolódó piacokon a tanács mind az öt egykori koncessziós szolgáltatót - Magyar Telekom, Invitel, Hungarotel, Emitel, Monor Telefon - jelentős piaci erejű (JPE) szolgáltatóként azonosította. Ennek megfelelően e cégeknek közzé kell tenniük nagykereskedelmi díjaikat, amelyeket az NHH határozatban állapít meg a cégek által benyújtott tervezetek és kimutatások alapján, illetve meghallgatva erről a kötelezett és a jogosult szolgáltatók véleményét. Ennek az egyeztetési folyamatnak egyik fontos állomása, amikor az NHH közli határozattervezetét, ez történt meg a napokban.

Kulcsszavak: NHH távközlés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14