2010-ben Magyarországra is bejön a surface

MTI Sajtóadatbank, 2009. március 12. 09:05

Egy év múlva Magyarországon is megpróbálja elterjeszteni a "surface" nevű viszonylag újnak számító technológiáját a Microsoft. A dohányzóasztalhoz hasonlító méregdrága készülék felületén az iPhone-hoz hasonlóan, érintéssel lehet használni a Windowst.

A készüléket a hannoveri Cebiten is kiállították, a redmondi cég ugyanis több nyugat-európai országban már most szeretné azt forgalmazni. Magyarországra csak 2010-ben érkezik az Egyesült Államokban jelenleg 10 000 dollár  (2,5 millió forint) kóstáló masina.

A méregdrága gépét nyilván nem az átlagfelhasználók keresik majd. Az MTI megkeresésére a magyarországi Microsoft illetékese közölte, hogy egy elit szépségszalon már felkereste őket, hogy vásárolnának egy ilyet, de egyelőre azt a választ adták, hogy 2010-ig várniuk kell vele, ha itthon akarják megvenni.

A surface technikai része érdekes, ám az iPhone után nem eget rengető technikai ördöngösség, amely ilyen árat feltételezne. Az elegáns gép érintőfelületes, folyadékkristályos felső részén kézzel megfogva és elhúzva lehet pakolni a fájlokat. A rendszert leginkább olyan intézmények tudják kihasználni, mint a bankok, vagy kaszinók.

A technológiát felhasználandó az InterKnowlogy nevű brit szoftverfejlesztő cég azt tervezi, hogy olyan speciális oktatóprogramokat készít, amellyel doktorok gyakorolhatják az operációkat három dimenzióban - értesült az ITPro brit szakmai honlap.

Kulcsszavak: Microsoft Windows

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bosch Tech Day 2024 – Szoftverekkel is elérhetők lesznek a Bosch „életre tervezett” technológiái

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója szoftverekkel és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal bővíti üzleti tevékenységét, az évtized végére pedig már milliárd eurós nagyságrendű árbevételt tervez szoftveres tevékenységével elérni. „A Bosch már jó ideje szoftverfejlesztő vállalat is” – hangsúlyozta Renningenben, a 2024-es Bosch Tech Day alkalmával Dr. Stefan Hartung, a Bosch igazgatóságának elnöke. „Széles körű szakértelmünkkel közvetlenül láthatjuk el termékeinket programokkal, termékszoftvereink pedig az „Életre tervezve” mottónknak megfelelően könnyítik meg ügyfeleink életét.”

2024. június 19. 18:50

TheFence: a jogosultság mindent visz!

Mérföldkő az informatikai biztonság területén elismert amerikai-magyar tulajdonú XS Matrix életében, hogy az IBM és az Oracle után Vágvölgyi Zoltán kereskedelmi igazgatóként a kiberbiztonsági startuphoz igazolt. Feladata többek között, hogy a vállalati hozzáférések felderítésére, felülvizsgálatára, elemzésére fejlesztett THEFENCE megoldás hazai és nemzetközi piaci jelenlétét tovább erősítse.

2024. június 19. 11:42

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02