Jelentősen nőtt a káros számítógépprogramok száma

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 17. 11:05

Tavaly 1500-szor annyi malware (káros számítógépprogram) jelent meg naponta az interneten, mint 2000-ben - ismertette a KPMG globális felmérésének eredményeit Gaidosch Tamás, a KPMG Tanácsadó Kft. IT-tanácsadási részlegének partnere csütörtökön sajtóbeszélgetésen Budapesten.

A szakember elmondta: a malware-k száma 2006 óta ugrott meg jelentősen, azokból jelenleg már több van, mint legitim alkalmazásokból, a Symantec nyilvántartása alapján. Míg 2000-ben naponta öt új malware próbálta megfertőzni a számítógépek rendszereit, addig tavaly már napi 7500 új programmal kellett megküzdeniük a vírusirtóknak.

Gaidosch Tamás rámutatott: a vállalatok a megszorítások miatt jelentősen visszavesznek az információbiztonság megteremtésére fordított kiadásaikból, így a rosszindulatú programok egyre több esetben tudnak kárt okozni. Sok társaság még az alapvető védelmi intézkedéseket sem hozza meg, így a legtöbb sikeres támadás alapszintű hibákat használ ki.

A felmérés alapján a KPMG partnere kiemelte: a cyber-bűnözők egyre kifinomultabb technikájú malware programokat hoznak létre amellett, hogy az évek során jelentősen lecsökkent az a tudásszint is, amely szükséges ezen programok megvalósításához. Jelenleg két trend megy végbe az internetes bűnözésben: az infrastruktúráról a kockázat az alkalmazásokra kerül át, valamint a rosszindulatú programok a vállalati rendszerek helyett az ügyfeleket támadják inkább.

A malware-k készítői egyre inkább az adott szervezetre szabják a támadást, felhasználva annak weboldalát, vagy olyan személyes információkat, amelyek az interneten megtalálhatóak. Ezen kívül a
válság miatt elbocsátott munkavállalók is egyre gyakrabban használják fel korábbi munkahelyük adatbázisait, információit más helyen, vagy éppen korábbi vállalatuk ellen.

Kulcsszavak: KPMG-hu security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

A Philips Monitors bemutatja a legújabb QD OLED Evnia gaming monitort

Kiváló képminőséget és kiemelkedő játékélményt biztosít a nagyteljesítményű vizuális specifikációkkal büszkélkedő Philips Evnia 34M2C6500, amely 2024 június közepétől megvásárolható.

2024. június 13. 18:33

Új router kisebb vállalkozások, távmunkában dolgozók és MSP-k támogatására

A Zyxel Networks, a biztonságos, AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szállítója bejelentette az USG LITE 60AX – egy AX6000 WiFi 6 biztonsági router bevezetését. Az all-in-one routert kifejezetten kis- és középvállalkozások (SMB-k), távmunkában dolgozók és menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára tervezte a gyártó. 

2024. június 13. 15:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30