20 százalékkal kevesebb a spam idén

Kiss Ádám Zoltán, 2009. május 10. 07:33

Az eddigi adatok alapján az év elején 20 százalékkal csökkent a kéretlen levelek száma, ám mind arányuk, mind számuk még így is nyomasztó.

A McAfee felmérése szerint a spamek száma globálisan 20 százalékkal csökkent, ami egyértelműen jó hír. A valóban nagymérvű csökkenés hátterében az elemzők szerint leginkább a novemberben leállított hírhedt spam-generáló oldal, a McColo megszűnése áll. A 20 százalékos csökkenés az egy évvel ezelőtti hasonló időszakhoz mért szám, a spam-csúcshoz, vagyis a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva a csökkenés még impozánsabb, 30 százalék körüli, és ilyen spam-szintre 2006 óta nem volt példa Ez azonban nem jelenti azt, hogy fellélegezhetünk. A kéretlen levelek még mindig az összes e-mail 86 százalékát teszik ki, és emellé tegyük oda azt az adatot, miszerint világszerte naponta nagyjából 100 milliárd levelet küldenek szét. Mindebből jó látszik, milyen terhet ró az online közösségre a spam. A vállalatok munkaidejének jelentős mértéke megy el a spam probléma kezelésére, és a szűrőrendszerek ellenére végül csak az alkalmazottaknak kell kiválasztaniuk, mely küldemények tekinthetők levélszemétnek. A gazdasági károk mellett már környezeti problémát is emlegetnek a szakértők, a körülbelül napi 86 milliárd fölösleges e-mail ilyen jellegű hatása is számszerűsíthető. A felmérés készítői sajnos nem várják a helyzet további javulását, ahogy az egyik elemző megfogalmazta, „nem az a kérdés, hogy visszatér-e a spam, hanem, hogy mikor”.

Kulcsszavak: spam security McAfee

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06