Prim Hírek

Az Elender négy-öt évvel ezelőtt egyike volt a magyarországi számítástechnikai boltoknak. Jól csengő neve és tisztes forgalma ellenére (vagy éppen azért) amolyan tucatcég volt, amely a divatnak (és a konjunktúra változásának) megfelelően importálta az alkatrészeket, szerelte össze a számítógépeket, építette a hálózatokat. A képet színesítette, hogy a cég beszállt az irodagép-üzletágba: pénztárgépekkel is elkezdett foglalkozni. Akkoriban az APEH-visszatérítés és a kötelező jelleg miatt ez volt a menő üzlet, és a recept bejött az Elendernél is: csak az év két utolsó hónapjában húszezer pénztárgépet értékesített.

A változás gyökere, ami a "tucatcégek" közül kiemelte, és új növekedési pályára állította a kft.-t, valahol itt keresendő: a pénztárgépekkel felhalmozott mintegy 150 milliós nyereséget is visszaforgatva, az Elender belevágott az Internet-üzletágba. Ezen az új terepen – nem utolsósorban a Sulinet projekt keretében aratott sikerszériának köszönhetően – a cég mára már beérte a piacot egy évvel ezelőtt még utcahosszal vezető Datanetet is, és a hozzáférés-szolgáltatás mellett egyre erőteljesebben épül ki a vállalkozás tartalomszolgáltató tevékenysége. Az Elender gazdasági súlyát tekintve ma már 8-10-szerese két-három évvel ezelőtti önmagának, több területen partnere a mindenképpen más súlycsoportba tartozó Matávnak, és miközben megmaradt magyar magáncégnek, fejlődése során elhagyta azokat a vetélytársait, amelyek külföldi tőkebevonással, tőkekon-centrációval próbáltak a piaci kihívásoknak megfelelni. Formailag mindössze most, 1998 januárjában következett be a cég életében egy régóta esedékes változás: az egykoron minimális törzstőkével megalapított kft. helyébe a részvénytársasági forma került, s Lepp Gyula mellett az internetes üzletágat irányító, és már korábban is ügyvezető Kóka János is tulajdonossá vált. Bár a tartalmi változások kellőképpen indokolják, hogy erre a formai változásra is sort kerített végre az Elender, mégis érthető, hogy az újdonsült vezérigazgatóval, Kóka Jánossal folytatott beszélgetésünkben először eme hír hátterére kérdeztünk rá.

Kóka János: – Magyarországon a nagyobb Internet-szolgáltatók – ezekből körülbelül öt van, attól függően, hogy kiket veszünk be ebbe a körbe – általában rt. formában működnek, ugyanis – telekommunikációs szolgáltatásról lévén szó – ez az üzlet igencsak tőkeigényes, ehhez pedig az rt. "imidzs" illik jobban. Az Elenderrel kapcsolatban a szakmai közvéleménynek mindig volt egy olyan kifogása, hogy egy kis, egymillió forintos kft. egyáltalán vállalkozhat-e ezres, esetleg több tízezres szolgáltatás létrehozására és üzemeltetésére. Ez a kétség elsősorban sulinetes pályázatunkkal kapcsolatban merült fel. Többen is kétségbe vonták, hogy az Elender képes lesz a Sulinet igényelte infrastruktúrát kiépíteni.

A Sulinet pályázaton ugyanis nálunk tőkeerősebb cégeket előztünk meg. Mi a részvénytársaságot újabb tulajdonos bevonása nélkül hoztuk létre, a tőkét a vállalkozás eredménytartalékából emeltük meg. Ily módon az Elender egy kis cégből, amely előbb értékesítő, majd mindinkább szolgáltató cég volt, mára egy távközlési szolgáltató informatikai középvállalkozássá növekedett.

Internet Kalauz: – Ezek szerint a Sulinet szolgáltatói tender megnyerése volt az a nagy impulzus, ami fejlődéseteket igazán előmozdította. Egyébként nem csak én, de a barátaim közül is nagyon sokan meglepődtek, hogy éppen Ti nyertétek meg a Sulinet tendert, hiszen az Elender méretéhez képest óriási feladatról volt szó.

K. J.: – Valóban, a Sulinet tender megnyerése többszörösére növelte felhasználóink számát, végső soron legalább félmillió diák fogja szolgáltatásunkat használni. Persze nem a diákokat kell számolni, a jó összehasonlítási alap az, hogy hány számítógép csatlakozik a hálózatunkra. Nem csak mennyiségi, hanem minőségi változás is bekövetkezett Internet-szolgáltatásunkban, hiszen a Sulinet tender olyan minőségi követelményeket állított a szolgáltató elé, ami igazán szokatlan még a mi szakmánkban is. Az Internet-szolgáltatásoknál általában az a szokás, hogy a felhasználók olyan vonalat kapnak a szolgáltatótól, amilyen abban a körzetben van, más kívánságok teljesítését a szolgáltató nem vállalja. A Sulinet programban előírták a háttér-szolgáltatásokat, például az összeköttetés kapacitását, aminek meglétét a minisztérium ellenőrzi. Ezenkívül a Sulinet tömegszolgáltatás, amire vonatkozóan Magyarországon még semminemű tapasztalat nem létezett. Így csak megbecsülni tudtuk, hogy ebben a környezetben hogyan kell például egy proxy szervert méretezni oly módon, hogy az se túl nagy, se túl kicsi ne legyen. A módszer természetesen elméletileg adott, de a gyakorlatban való kipróbálásra eddig Magyarországon még senkinek sem volt módja. Azért örültünk igazán a Sulinet tender megnyerésének, mert a minőségi előírások és főleg a tömegszerű szolgáltatás miatt olyan szakmai tapasztalatok gyűjtésére nyílik lehetőségünk, amit másképp képtelenek lettünk volna megszerezni. Még talán azt tenném hozzá, hogy ez a projekt nem csak érdekes, de hatalmas volumenű is, ami személyesen nekem és a projektet vezető csapatnak igazán nagy kihívás, ugyanis számos alvállalkozó – mint például a MATÁVCOM, valamint az egyes primer telefonkörzetek, telefontársaságok és persze a Matáv – munkáját is meg kell szerveznünk. Ráadásul nem csak a cégekkel kell foglalkoznunk, hanem a cégeken belül gondoskodnunk kell a fejlesztés, a hálózatépítés és az üzemeltetés összehangolásáról is. Ez a feladat cégünk számára olyan projektvezetési tapasztalatok megszerzésére adott lehetőséget, amit más, nagyobb projektek esetében is kamatoztatni tudunk. Számítunk arra, hogy egyéb költségvetési intézmények is észreveszik: mi jól tudunk szolgáltatni, és képesek vagyunk nagy rendszereket – például az egészségügy ágazati rendszerét – is kiépíteni. Reméljük, hogy a közoktatáson belül részt kapunk az általános iskolák Internet-programjából is.

I. K.: – A tevékenység ilyen mérvű átalakulását meglehetősen későn követte a szerkezeti átalakulás.

K. J.: – A szervezeti átalakulás nem azonos a működési formával, az előbbi már 1996 elején – amikor Internet-szolgáltatóvá is váltunk – elkezdődött. Korábban jó nevű számítástechnikai cégként működtünk, s két tevékenységünkről voltunk híresek: egyrészt olcsó, a saját kategóriájukban jó minőségű gépeket szereltünk össze és árultunk, másrészt neves – elsősorban amerikai – cégek magyarországi hardverdisztribútora voltunk. Az idő előrehaladtával mindkét tevékenységünkön folyamatosan csökkent a realizálható árrés, az illegális fekete és szürke import "megette" a legális behozatalt, a csempészek olyan gazdasági előnyökhöz jutottak, amivel a legális import- és gépösszeszerelési tevékenység egyszerűen nem tudott versenyezni. Az Internet számunkra nem egy egyszerű ötlet, hanem egy tudatos útkeresés eredménye – muszáj volt elindulnunk az emelt szintű számítástechnikai szolgáltatások irányába. Először elkezdtük a hálózattervezést és a rendszerépítést, aminek egyenes következményeként eljutottunk az Internethez. Ebben az időben cégünk 40-45 fős volt, ebből ketten-hárman foglalkoztunk az Internettel. Ma körülbelül 70-en vagyunk, s a létszám nagyobbik fele csak az Internettel foglalkozik. Ez az arány az összárbevételünkben még nem látszik, hiszen a szolgáltatásból alacsonyabb díjak folynak be, akár a számítógép- és szoftvereladásokból, de az látszik, hogy az Elender egyértelműen elmozdult a szolgáltatások irányába. A Sulinet Internet-szolgáltatásunk kiterjesztése, ami megteremtette növekedésünk feltételeit mind a szolgáltatások, mind pedig a számítástechnikai rendszerek szállítása területén. Sohasem titkoltam, hogy a Sulinet programot az Elender profitorientáltan vállalta el; már korábban is említettem, hogy az ezzel együtt járó tapasztalatokat az üzlet kiegészítő előnyének vagy hozamának tekintjük. Még az előkészítés fázisában a Business Online és az Internet Kalauz is készített erről egy igen részletes interjút; akkor még csak a terveinkről beszélhettem, ma már azonban elmondhatom, hogy elvárásaink teljesültek, az eddigi feladatokat a minisztérium várakozását messze meghaladó módon sikerült megoldanunk, így Sulinet projektünk föltétlenül sikeres.

I. K.: – Hol tart ma a projekt? Januári számunkban a 100. helyszínről jelentettük, hogy a 300. iskolát is bekötötték, de címünkkel is megelőlegeztük, hogy mire a cikk megjelenik, már túl lehettek a félidőn.

K. J.: – December végén már valóban közel voltunk az 500.-hoz, s mire ez a cikk megjelenik, nagy valószínűséggel elérjük a 600.-at is, ami azt jelenti, hogy a minisztérium felé tett vállalásainknál, de még a saját belső terveinknél is gyorsabban haladunk. A projekt második fele – márciustól augusztusig – nem lesz annyira könnyű, mint az első fele volt, hiszen ezután kerülnek sorra azok a települések, ahol egyrészt kisebb vagy kevésbé felkészült helyi telefontársaságok hozzák létre a távközlési kapcsolatokat, másrészt csak áprilisra fognak elkészülni azok a hálózatfejlesztések, amelyekre a rendeléseket a program kezdetén, szeptemberben-októberben leadtuk. Ezek olyan középiskolák bekapcsolására szóltak, amelyeknél nem volt elegendő mennyiségű és minőségű vonal az Internet-kapcsolat létrehozására. Az ország egyes területein ugyanis a mi munkánk előtt arra volt szükség, hogy a telefontársaságok emeljék az alapszolgáltatás szintjét, és fejlesszék a hálózatukat. Vannak – például Debrecen környékén – végponti problémák, ahol több tízezer előfizető rádión kapcsolódik a telefonközponthoz, ami – tudvalévő – semmiféle adatátviteli összeköttetésre nem alkalmas. Az Elender tendergyőzelmének – éppen a partnerválasztás miatt – vannak bírálói, akik azonban nem gondolnak arra, hogy bizonyos esetekben óriási feladat az iskolákban biztosítani azt a drótot, ami a megfelelő sávszélességű Internet-kapcsolatot létrehozza. Már most igazolva látjuk azt az eredeti elképzelésünket, hogy az Internet-szolgáltatást a távközlési társaságok segítségével kell megvalósítanunk; véleményem szerint a tender elvárásait önállóan – távközlési vállalatok nélkül – senki sem tudta volna teljesíteni. Egy példa a probléma bonyolultságára: ha mi akartuk volna például a mikrohullámú összeköttetéseket létrehozni, akkor előbb az ország domborzati, illetve építési helyzetét kellett volna feltérképezni (ugyanis ilyen felmérés nincs), és ha két pont között egy hegy vagy egy magas ház van, akkor már nem lehet a mikrohullámú összeköttetést kiépíteni. A telefontársaságok más helyzetben vannak, nekik vannak hálózatépítési terveik, vannak kábelcsatornáik, szabad vezetékeik, így igen nagy hatékonysággal képesek a Sulinet programban igényelt összeköttetéseket megteremteni. Egészen biztos vagyok benne, hogy a telefontársaságok a Sulinet program során minden iskolát be tudnak kötni 64 kbps-es vonallal – legkésőbb 1998. augusztus végéig – az Internet-hálózatba.

I. K.: – Még el sem csitultak a hullámok az első sulinetes sikeretek kapcsán, máris újra a Ti neveteket harsogta a szaksajtó: a tartalomszolgáltatás témakörében kihirdetett győztesek közt is a Ti nevetek szerepelt a legtöbbször.

K. J.: – Azt mindenki tudja, hogy az Internetnek csak akkor van igazán értelme az oktatásban, ha ahhoz tartalomszolgáltatás is csatlakozik. A minisztérium erre is kiírt egy pályázatot, amire sokan jelentkeztek, a pályázatok közül 30 darabot eredményesnek nyilvánítottak, ebből 10 a mi pályázatunk volt, ami nagy büszkeség a számunkra. Persze mi sem tizet, hanem annál sokkal többet adtunk be. A pályázat igen jelentős esemény cégünk életében, de nem azért, mert túl nagy üzletet vagy árbevételt jelent. Nem is jelenthet, ugyanis az oktatási anyagok jó részét nem magunk készítjük el, azokhoz felkészült szaktanárokat, szerkesztőket kellett keresnünk. Azért jelentős ez a siker számunkra, mert a tartalomszolgáltatás új üzletágként tud a cég tevékenységében megjelenni. Eddig is volt nálunk tartalomfejlesztés, ami egész egyszerűen a felhasználók kívánságának megfelelő honlapok szerkesztését jelentette. Ez teljes egészében más tevékenység lesz; nyugati példák azt mutatják, hogy a tartalomszolgáltatást az Internet-szolgáltatóknak fel kell vállalniuk.

I. K.: – Mi a helyzet a nem iskolai előfizetőkkel? Más Internet-szolgáltatóktól is hallottam, hogy az Internetben a nagy üzletet az oktatási intézmények jelentik, az oktatók és a tanulók költségeit ugyanis az állam fizeti. Ugyanakkor a magánfelhasználók száma korántsem fejlődött olyan mértékben, ahogy mondjuk tavaly év elején mindenki várta, a telefonszámla és egyéb más költségek miatt aki csak teheti, a munkahelyén internetezik.

K. J.: – Az arányok valóban nem ideálisak. Az akadémiai – H-BONE által kiszolgált – szféra összlétszámát 80-100 ezerre szokták becsülni, míg az üzleti, fizető felhasználók száma országosan nem haladja meg a 32-35 ezret. Egyébként azt látom, hogy az utóbbi időben fellendült az előfizetői hajlandóság, nálunk mindenképpen. Hivatalos statisztikák nincsenek, legfeljebb becslések, de nem hiszem, hogy tévedek, ha a Matáv tízegynéhány ezer előfizetője mellett a mi nyolcezres előfizetői létszámunkat a második helyre sorolom. A növekedés ütemét tekintve egyébként valószínű, hogy ezt a cikket már 9000 Elender-előfizető olvassa majd. A növekedési ütem gyorsulása számomra egyébként azt mutatja, hogy aggodalomra semmi ok, az Internet nem csak az iskolákban terjed.