A Wikipedia is összeomlott Jacko halálhírére
Tegnap elsőként a TMZ című bulvárlap számolt be a poplegenda szívinfarktusáról, röviddel ezután aktualizálták a cikket, az új információk szerint pedig sikertelen volt a mentősök újjáélesztési kísérlete, és a kórházi személyzet halottá nyilvánította az énekest. Az amerikai média először hitetlenkedve fogadta a bejelentést, és nem közölték a hírt. Ez viszont oda vezetett, hogy az internetezők a Wikipediáról akartak informálódni, sokan frissíteni akarták a sztárról szóló bejegyzést, az online enciklopédia szerverei azonban nem bírták a hirtelen megrohamozást, és rövid időre összeomlott az oldal. A Twitter mikroblog portálon is minden 7. üzenet az énekes halálhírével foglalkozott, és a Los Angeles Times is elérhetetlen volt egy ideig, mivel annyian próbálták meg lehívni a híroldalt egy időben.
A biztonságspecialisták azonban óvatosságra intik a szörfölőket a Jacko halálának körülményeivel foglalkozó e-mailekkel szemben, ugyanis az internetes bűnözők máris meglovagolják a témát, és csaliként használják azt, hogy fertőzött oldalaikra irányítsák a gyanútlan internetezőket.
Kapcsolódó cikkek
- A YouTube és a Wikipédia is megbénult egy időre
- Kétmillió dollárral támogatja a Google a Wikipédiát
- Szerzői jogokat sértett a Wikipédia?
- Eltiltották a Wikipédia szerkesztésétől a szcientológusokat
- Bezár a Wikia Search kereső
- A Microsoft megszünteti az Encarta online enciklopédiát
- A brit pártok "szerkesztik" a Wikipédiát, igazolandó vezéreik állításait
- Vihar a Wikipédia szabályzatának szigorítása körül
- Magyarok a Wikipedia javára adakozók között
- Sun-háttér a Wikipédiához
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.